Nem mondom, varatlan meglepetesek ertek minket sorozatban. A dolog ugy kezdoodott, hogy tegnap kerestuk Gävle-ben a szalmakecsket (merthogy ez az oriasi szalmakecske a varos jelkepe), mire kiderult hogy a kecske bizony Kinaba ment vilagot latni. Eloszor azt hittuk ez vicc, de tenyleg - valami kinai testvervaros kapta kolcson a 3 tonnas szalmakecsket. Aztan ahogy autoztunk tovabb eszaknak, eleredt az ESO es eltunt a ho. Itt az eszaki sarkkor kozeleben nem varna az ember kover pluszfokokat december vegen...hat, semmi sem a regi. Csak a sotetseg. Delutan harom orakor mar igazi ejszakai sotet volt. Par perccel azutan hogy megerkeztunk a celallomasra, Umeå-ba, a varosi helyijaratu buszforgalmat leallitottak, mert jegpalyava valtozott a varos. Es veletlenul betevedtunk egy fantasztikus papirboltba. 1920-ban nyitottak, es nemcsak megvannak, de becsulettel szolgalnak is az eredeti pultok es polcok. Az elado kedvesen csak annyit mondott egy feloranyi "azta, ide nezz, hat ez hihetetlen" tipusu felkialtasok utan, hogy a buszok ugysem jarnak, o egy darabig nem tud hazamenni, nezegessunk csak nyugodtan :)  Aztan jot vacsoraztunk egy tapas barban es este meg szaunaztunk egyet a hotel panoramas relaxnegyedeben. Az ujabb meglepetes reggel ert minket, mikor hiaba kerestunk valtas ruhat Larsnak. Kiderult, hogy nem ebbe a borondbe csomagoltuk. Hogy melyikbe? Rejtely. Ugyhogy ma este kenytelenek vagyunk venni egy polot es zoknit mikozben a teljes polo es zoknikeszlet gondosan becsomagolva lapul az auto feneketlen taskaiban. Na. Lassan nekilendulunk a harmadik szakasznak.

Karlskrona igazan a legszebb arcat mutatta bucsuzaskent. Aztan nekilendultunk! Het ora utazas - egy elvarazsolt tajon. Mintha egy igazi karacsonyi kepeslapba csoppentunk volna. Amikor a nap elobujik telen az mar magaban is kulonleges. De orakon keresztul utaztunk viszonylag ures utakon es a nap szikrazott az utmenti fenyoerdok zuzmaras again. Szerencsere a karacsonyi kepeslapokrol jol ismert renszarvasok meg nem bukkantak fel. Na jo, elismerem, hogy Stockholm es kornyeke nem tartozott a legszebb utszakaszhoz, de addigra mar egyebken is lement a nap. Lassan nekiindulunk a masodik szakasznak.

Pontosan 8 ora mulva nekiindulunk es irany Eszak! Hogy mi minden var rank? Pontosan nem tudjuk, de reszletek felsejlenek - peldaul ho (biztosan), eszaki feny (majdnem biztosan), norvegmintas pulover (egeszen biztosan) es szanhuzo kutyak ("hotziher") - es ez mar eleg kecsegteto. Legalabbis nekunk ert annyit hogy az egesz Karacsonyt gondos szortirozassal es kisse kaotikus pakolassal toltsuk.  Egy szo mint szaz, holnap nekivagunk es ot nap alatt vegigautozunk Svedorszagon, majd ahol Svedorszag vegeter folytatjuk Norvegiaban meg egy kicsit...Uticel? Majd kiderul. Holnap Gävle-bol jelentkezem.  

A teli alom azert jo, mert elobb utobb veget er. Es tessek, lam-lam ez a blog is lassan felebred a szokatlanul hosszura sikeredett teli almabol. Megint lett meselni valom - nem is keves - es megint nagy tervek elott allunk. Igen, mint majdnem mindig, ez azt jelenti hogy csomagolunk es megyunk. Es ezuttal kiemelnem hogy csomagolUNK es megyUNK. Ketten. Egeszen fantasztikus elmeny, hogy ezuttal ez egy kozos elmeny. Az elso otlet felbukkanasatol mindketten benne voltunk - nyakig! Szoval megint utra kelunk. Ezuttal meg eszakabbra megyunk, az eszaki sarkkoron tulra. Oda, ahol decemberben fel sem kel a nap :) Hat nem izgalmas? Gondoljatok csak bele, a teljes "nappali" sotetseget csak az eszaki feny fogja megtorni. Azt mondjak, a ho majus kozepeig kitart - az ottaniak a husveti szunetben meg sielnek. Aztan ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak, a ho pikk-pakk elolvad majusban, es junius elejetol az ejszaka i eltunik es a nap 24 oran keresztul lebzsel az egen. Es mindemellett, fantasztikus hegyek es gleccserek tarkitjak a latohatart. Az mar csak hab a tortan, hogy vegre a norvegmintas pulover es a szanhuzo kutyak is csak egy kohajitasnyira lesznek tolunk. Micsoda kaland! Hat, ez var rank az uj evben. Hihetelten, ugye? Es igan, nagyon varjuk!

Azt írja az újság....merthogy itt Svédországban a heti politikai nagycikkben bemutatják és röviden de velősen elemzik a magyar helyzetet. Szóval azt írja az újság, hogy Magyarországon, Magyarországgal most "példát statuálnak" a nagyok. Nekem meg összeszorul a kis lelkem. Mert mi lesz a "kicsikkel" amíg a nagyok el vannak foglalva a maguk dolgával?

És ezt komolyan gondolom. Mert most mar tényleg kilábaltam a nehéz időszakból. Annyi minden megváltozott körülöttem, hogy ennyi ideig tartott újraépíteni az önbizalmat, elfogadni hogy itt és most ennyit tudok, és elégedettnek lenni a napokkal. Nem volt könnyű. De most már minden nap úgy érzem: Minden jól van úgy ahogy van, nem változtetnék semmit sem. Na, ennyit a mélyenszántó gondolatokról. 

Itt tél van - de a nem elég szemfüles szemlélő ezt nem veszi ám észre. Kövér pluszfokok repkednek és hó még csak mutatóba sem esett. (Mellékes, hogy a tavalyi télre tekintettel sítalpakat kaptam idén karácsonyra - ha minden jól megy, jövőre majd kipróbáljuk)

Hogy honnan tudom biztosan, hogy ez az év csak jó lehet? Mert Újév napján otthoni töltöttkáposztát ettem otthoni húslevessel. Biztos jel. Hát nem?

el sem megyek. Persze, én beszéltem rá, hogy bátran vegyen csak két jegyet. Egészen biztos voltam benne, hogy valaki majdcsak csatlakozik hozzá - merthogy engem aztán abszolút nem hozott lázba hogy ott üljek egész este. Aztán jó fél nappal előtte szólt, hogy senki sem akart vele menni. Én meg mit tehettem? Hát csak nem hagyon egyedül egész estére? Ha ő megy, én is megyek. Azért mégiscsak jó ha az ember lánya "felkészül" - úgyhogy a kezdés előtt SOS kiképzést kaptam. Az összes játékszabály tömörítve, 10 percben svédül. És elkezdett a tömeg áramlani befelé - velünk együtt. Csak akkor gondoltam bele mire vállakoztam amikor már a helyünkön ültünk a többi tízezer izgatott emberrel. A kezdést még hűvösen fogadtam - felkészültem a "hosszú és hősies" várakozásra. Aztán a második harmadban már együtt izgultam és hujjogattam a körülöttünk ülőkkel. A felénél már azon gondolkodtam, mikor jövünk legközelebb. Mit tagadjam, rekedtre szurkoltam magam életem első igazi hoki meccsén. És az eredmény? Svédország - Oroszország: 2-4 (de csak kis hiján nem 3:3 )    

Pénteken -tegnapelőtt- reggel 2 fok volt és olyan köd, hogy az orromig is alig láttam. Aztán napközben felszállt a köd és kisütött a nap - lett vagy 8 fok. Hát, nálunk így tavaszodik. Ma kertészkedtünk egyet - pontosabban nem csak mi, hanem az egész környék. Hirtelen előkerültek a gereblyék, ásók, metszőollók, valamint a berregő hadtest is felvonult teljes létszámmal: apukák fűnyírókkal és elektromos sövénynyírókkal. Ezt utóbbit úgy kell elképzelni, hogy fülvédőben és plexi álarcban lengetik a fűrészt a sövény FELETT mert ugye még egy árva rügy nem sok annyi sincs a sövényen. Amíg az apukák boldogan zörögtek - hasznosnak vélt tevékenységük közben - a szorgos asszonynép....tereferélt. Gereblyével a kezében. Merthogy egész télen alig láttuk ugye egymást, most kell megbeszélni mi minden történt. El lehet képzelni a délután hatékonyságát :) De jól éreztük magunkat mindenesetre.

Azt be kell valljam, eddig nem voltam igazi kerti tündérmanó. Tőlem nőhetett a gaz kedvére, valahogy nem éreztem rá a bíbelődés szépségére. Aztán most a télen végre megtaláltam a közös hangot a  szobanövényekkel. Például a három cserépnyi vitorlavirágom kezdett elszáradni, megbarnulni - egyszóval göthösek lettek. Aztán amikor a szokásos szombati locsolásnál levágtam a száraz leveleket, adtam neki egy kis tápoldatot és ismertettem a jogait röviden: Vagy összeszedi magát két héten belül vagy ki lesz dobva. Egy összeszedte magát. És semmi lelkiismeretfurdalásom sincs hogy már csak egy vitorlavirágom van. Azt hiszem, ez a kulcs. Nem erőltetni - van másik.... (eszembe jut a régi vicc: Hány pszichológus kell egy villanyégő becsavarásához? Csak egy - de az égőnek is akarni kell.)

Tegnap volt egy éve hogy megkaptuk a házunk kulcsát és ma reggel pont egy éve hogy először ébredtünk itthon. Hogy hogyan ünnepeltünk tegnap? Hát, stilusosan ugyanazt ettük mint egy éve: hamburgert. Na nem kell lemondóan sóhajtani ám! Nem tagadom, tavaly nem bajlódtunk vele - hazahoztuk es melegiben megettük. Idén viszont magunk készítettük a húspogácsákat! Tudtátok, hogy lehet "folyékony füst"-öt venni? Amikor először olvastam a receptben, hogy "1 evőkanál Liquid smoke" azt hittem mókából írták. Aztán végül csak elrebegtem az eladónak a boltban, és tessék, leemelt a polcról egy üvegcsét. Hogy mik vannak! És ma reggel ugyanúgy hétágra süt a nap mint egy éve. Ha évértékelést tartanék - most úgyis divatja van az ilyesminek - csak annyit mondanék: Soha ne legyen rosszabb évem!

Ennyi ideig tartott a hosszú hallgatás. Sokan kérdeztetek miert alszik téli álmot a blog. Nos, a válasz egyszerű - a beilleszkedés első rázós szakaszán vergődtem át az elmúlt hónapokban. Az energiám pont annyira volt elég, hogy a mindennapokban "szinten tartsam" a jókedvemet - na nem mondom, hogy mindig sikerült. Ahogy jött a tavasz, a nap kisütött, elkezdett melegedni (marcius közepétől stabilan 0 fok fölé kúszott a hőmérő) és az én kedvem is kezdett kerekedni. Aztán múlt héten...végleg magam mögött hagytam a gödröt. Micsoda hét volt! Látogatóba jött a jobbik részem :) Hát persze, hogy otthonról! Külön - külön nem szamítunk veszélyes jelenségnek. Tökéletesen tudjuk álcázni igazi énünket. De együtt! Az még csak hagyján hogy leszállítottak minket a vonatról (a svédek hüledezve hallgatták, nem is hitték hogy ilyen megtörténik még), és az először élesben, étlen-szomjan és "telefonos segítséggel" (értsd:skypon élesben közvetített) összehozott rétes is végül sztár lett a svéd vendégek között. Mit nekünk kommandós kiképzésnek is beillő hosszútávgyaloglás és remek célhajrákkal elért buszok! Megemlíteném még a furmányos módon elszalasztott harangjátékot vagy a "nyüzsgést" amit vasárnap délután találtunk a malmöi egyetemi negyedben (értsd: egyetlen árva lélek sem járt arra). Hab a tortán hogy az étteremben másfél óra várakozás után somfordált hozzánk a pincér azzal, hogy elkavarodott a rendelésünk: mire megérkezett, mar csillagokat lattunk az éhségtől! Borravalót persze nem adtunk - csak a csokigyárban vásárolt flancos pralinét felejtettük az asztalon. Szóval így együtt keményen megdolgoztunk a hangatos névért: The Hungarian Disaster (Magyar Csapás). És mindehhez egész héten nevettünk, ettünk - vagyis felhőtlenül boldogok voltunk. 

Hétfőn ismét fülig érő mosollyal kezdtem a hetet. Erre mondják, hogy "magamhoz ölelném az egész világot" ! Márti, Péter, köszönöm nektek!

Mit mond, mit mondhat az ember lánya ha...

...a motorosklubban kíváncsian kérdezgetik hogy na merre jártál a "szezonban" és nekem fikarcnyi időm sem volt motorozni a nyáron? (kertészkedni annyival érdekesebb volt!)
...csak a diákom alsónadrágjának színére emlékszem, a nevére nem? (hát ha egyszer olyan a divat hogy a rövid póló és a combközépen kezdődő nadrág között pont az a prominens ruhadarab "villan" elő amikor rajzolás közben a papír fölé görnyednek)
...a lassan két hónapja olvasott alig százoldalas regény feléig is alig jutottam el de már elfelejtettem az elejét? (talán ha fél-egy oldalt olvasok esténként mielőtt kiesik a könyv a kezemből)
...a svéd nyelvtan szerint írom az angol szöveget? (ilyen nyelvi rezemuzi talán még sosem volt a fejemben)
...a megbeszélések unalmas perceiben a teraszfestés vagy egy érdekes recept vagy az ajándékként kapott tulipánhagymák körül kalandozank a gonolataim? (pedig istenbizony a projekt is az érdekesebbek közül való)
...akkor is nekilendülök két-háromnaponta a "szokásos" egyórás futásnak ha éppen esik (nyár elején még az orrom hegyét sem dugtam ki ha két csepp esett)

...minden porcikámban érzem, hogy megváltoztam. Mint a kamasz amikor egy nyáron nő 15 centit. Végre belenőttem az álmomba. Ahogy a tánciskolában is az ember vért izzad az elején aztán ha minden jól megy egyszercsak önfeledt suhanás lesz a trappogásból.
 

Es a nyarral nyaralas is jott. A "munka celu" egyhetes indonezia utat kovette ket "celtalan" het. Ez utobbi nyaralas volt a javabol. Lakotars, latnivalo, pihenes, felmerulo kosza gondolatok es semmi kotelezo program. Jol hangzik, ugye? Egy het a meses Bali szigeten - ahol nem mentunk bele a tengerbe mert mindketten feltunk az elo viztol (ki tudja mikor tamad csipos kedve egy kisza meduzanak) a nem turistabarat strandokon a kobor kutyak tanyaznak, ugyhogy azokat is elkerultuk, az "erdemes megnezni" latvanyossagok korul pedig az arusokkal vivtunk kozelharcot, hogy nem, tenyleg nem akarunk 1 dollarert kezzel faragott sakkeszletet venni. Ugyhogy fogtunk egy konyvet es a szallodai medence partjan heveresztunk es olvastunk minden masnap. A maradek napokon meg bereltunk egy autot soforostul es furikaztunk. Lattuk a helyiek hires tancat, ettunk fustolt halat a tengerparton, lattunk vegelathatatlan rizsfoldeket es ettuk a helyi konyha remekeit (es belogtunk egy hatcsillagos szallodaba es furodtunk a medenceben - tengerparti kilatassal!). A masodik het a felfedezes jegyeben telt, Java szigeten ket nagyvarost (Yogyakarta es Jakarta) is "lattunk". Arany Janos irta le tokeletesen az erzest: "Szo benn szakad hang fennakad" merthogy a (szeliden fustolgo) vulkanok labanal epult, foldrengesekben serult oriasi es fennseges templomok ujjaepitett romjaira ez a legjobb szo. De a varos 10 savos foutcaja (gyalogatkelo nelkul), a labbal hajtott riksak es legujabb legkondicional autok, a nyomornegyedek szomszedsagaban epulo luxusszallodak es a modern plazak bejarata elott koldulo asszonyok csak nekunk, kulfoldieknek szokatlanok. Nem tagadom, tanacstalanul es rossz erzessel neztunk ossze ha a dugoban acsorgo taxi ablakan kopogtattak az ehes gyerekek... Amultunk a rengeteg motoroson, a felhokarcolokon, a szemetkupacokon, az orszag tortenelmen, es mire eltelt a masodik het is mar alig vartuk, hogy otthon legyunk. Az utolso napok egyiken, amikor mar csak turkaltuk a szalloda csudavacsorajat be is vallottam szemlesutve, hogy majkremes kenyeret vagy virslit ennek legszivesebben...de csak egy kajan vigyort es egy vagyodo "en is"-t kaptam valaszul. Szoval a legjobbkor jottunk haza. A 35 fok, 100% paratartalombol bol a 23 fokos, szeles sved nyarba. Gyonyoru volt ott lenni is es hazajonni is. (kepek hamarosan)   

Micsoda majus rohant at rajtam! Ma reggel bemondta a radio is hogy hivatalosan nyar van. Mar meg sem emlitem, hogy a blogaktivitasom forditottan aranyos a mindennapi teendoim surusegevel. Kepzeljetek, kitarto es elszant munka eredmenyekent eltuntek a dobozok! Persze nem teljesen, de annak a par maradeknak van letjogosultsaga diszkreten a sarokban varni, amig veszunk butort. Annyira benne voltam a pakolasban, hogy majd ket hete amikor kiraztam a szonyegeket dobbenten lattam, hogy az utca vegen lako kislanyok BIKINIBEN jatszanak a kertben. De az csak mulo szeszely volt, most mar megint azon kell gondolkodni reggelente hogy huzzak-e kesztyut vagy sem. A nyari ruhak azert ott sorakoznak a polcon es varjak, hogy eljojjon az o idejuk. Remeny van, meglatjuk. Egyebkent ez a nagyvolumenu pakolas hihetetleneul udito elmeny - amikor mar latszik a vege. Valahogy most mindent, de tenyleg mindent sikerul atnezni, atvalogatmi, szortirozni. Rend van kivul - belul. Nem semmi mennyisegu ruhat, papirt, egyebet supraltam ki - es jo erzes, hogy most minden olyan "tipp-topp" lett. Amikor osszegyult egy halom kidobnivalo, elvittuk a szemetkozpontba. Hat ez egy szinte urbeli talalmany. Kepzeljetek egy hatalmas platot amit korberaktak kontenerekkel. Az ember felmegy autoval a platora, es beledobalja a megfelelo kontenerbe a kerti szemetet, epitesi hulladekot, muanyagot, fat, papirt, uveget, van ruhakontener - kis koszonolevellel, a ruhat a raszorulok fogjak megkapni - festekgyujto, akkumulator es veszelyes hulladek reszleg...elkepeszto. A szemelyzet jon es segit ha kell kipakolni, kontenert valasztani, ha a kontener megtelik, maris cserelik. Es mindez, ingyen. A nepek meg jonnek hosszu sorokban, tomott autokkal. Csak alltam es neztem. Mas. Amint latjatok eltuntek az ekezeteim. Szegeny kis szamitogepem a mult havi virusfertozes utan meg le is esett egyszer, es ez mar vegkepp sok volt neki es feladta. Ugyhogy mostantol ekezet nelkul irok...egy masik szamitogeprol. Tegnap Eric Clapton koncerten voltunk - egyszeruen lenyugoz milyen egyszerunek tunik meg egy koncert is amikor profik csinaljak. Kijottek - majdhogynem jatszosruhaban - fantasztikusan zeneltek es elvarazsoltak a tele stadiont. Azert megemlitem, hogy hetfo este koncertre menni is fura otlet. A koncert pontosan 2 oraig tartott, es tiz orakor mar szerintem mindenki otthon volt (csak semmi duhajkodas kerem! - ez egy fegyelemezett nep) Lassan teljesen felveszem az itteni ritmust...   

Ha helyzetjelentést akarnék írni, úgy kezdeném, hogy május közepét írunk lassan és még mindig csak elvétve kúszik a hőmérő higanyszála 10 fok fölé...de nem helyzetjelentést írok. Például az elmúlt hétvége egészen tavaszi napsütésében elszántan kertészkedtem. ÉN! (A családi legendárium példátlan esetként jegyezte fel annak idején ha kerti "matatásra" adtam a fejem legfeljebb fél óra erejéig) De láss csodát a saját kert megtette a hatását. Nem tagadom, az is közrejátszott, hogy a szomszéd nagyon akkurátusan tartja rendben a maga kis területét, és itt ugye nincsenek kerítések, és...hát nem akartam szégyenkezni. Miközben a tavalyi száraz leveleket és hajtásokat szedegettem össze persze jól összeismerkedtünk a szomszédokkal, a gyerekeikkel és kutyáikkal. Kedves környék. Amikor a szomszédból délután fél egykor kialvatlanul, paplanba burkolózva gyűrötten és látható világfájdalommal az arcán előbújt a kiskamasz gyerek és kedvesen megkérdeztem, hogy "szegényem, beteg?" az apja csak legyintett és annyit mondott: "Áh, csak tinédzser!" De ahogy a nap egyre többször bújik elő, a ház mögötti kis parkban egyre többször száll fel a grillsütő füstje vagy egyszerűen csak letelepednek a szomszédok, barátok, gyerekesek egy pokrócra és beszélgetnek. Malmőben lakom, de itt olyan "falusi" érzésem van. Hihetetlen jó hazajönni - minden nap amikor befordulok az utcánkba, és meglátom a házunkat felujjongok magamban. Persze, a dobozsereg még tartja magát - de én már tudom, hogy hamarosan vereséget szenvednek és végleg visszavonulnak. Mint ahogy a porcicák is vesztésre állnak. Pedig 140 négyzetméteren támadnak, de esélyük sincs. Visszavonhatatlanul változom. Csak dudorászok tovább ha kifut a gulyás és beteríti a fél konyhapultot (piti dolog) ha Kedves Lakótárs éjjel 11-kor határozza el hogy előkeríti a tűzriasztókat amiket túlságosan jó helyre suttyantottam, ha elfelejtek, összetörök vagy csak véletlenül elrontok valamit. Nem, és nem vagyok hajlandó mérgelődni, bosszankodni, szomorkodni. Egyelőre sikerül. Egyébként, hogy tetszenek a virágok a kertemben? 

Beköltöztünk. Pontosabban: BEKÖLTÖZTÜNK! És ebben az egy szóban benne van minden, de tényleg minden ami említést érdemel az elmúlt hónapból. Benne van a Húsvét előtti "aligbírokmárvárni" érzés, a visszaszámlálás és az átgondolt napirend (egy hétre  három teleírt oldal) az izgatott készülődés haza, a mindennapi pakolgatás hol a dobozokba, hol a bőröndbe, a lassan és biztosan eltűnő kételyek, a "na, kerülünk egyet a házunk felé?" címszóval naponta ellenőrzött üres ház, a vágyakozás és tervezgetés,  a két napos hazaút, a drezdai városnézés "félúton", a határ után megszólaló Vackarádió, a  Húsvét -locsolással és születésnappal együtt- otthon, a  nagy nevetések és a pálinka, a "jajnembírokmártöbbetenni" falatok utáni szuszogás, a visszaút repülővel amikor már csak egy fél nap választott el minket hogy a kezünkbe kapjuk A KULCSOKAT. És benne van az is amikor "szertartásosan" (értsd könnyek között) feltettük a kulcsokat az új kulcscsomónkra és utána csak ültünk az üres házunkban a földön és a szivárvány a földig ért, amikor megszámoltuk aznap este még a sarkokat minden szobában, a  pakolás, ami most meglepően gyorsan ment, de ugyanolyan fárasztó volt mint az előző alkalmakkor, a cipekedés és a lassan alakuló "rend"féle, az első vasárnap este és az első hétfő amikor munkába mentem ITTHONRÓL, a megint letörölhetetlen mosoly az arcomon, és benne van az az elemi erővel dübörgő, a soha  ilyen tisztán nem tapasztalt érzés, hogy megérkeztem.

Kalapot emelek a vírust író ember ötlete előtt. Vírusirtó programnak álcázni magát a vírust - zseniális ötlet. De az már nem fér a fejembe, hogy aki ennyire kreatív az miért akar bosszúságot okozni. Mert most sikerült. Drága Lakótárs vette fel a harcot ezzel az agresszív betolakodóval - és másfél nap megfeszített küzdelem eredményeként ismét van magyar billentyűzetem...a hozzá tartozó immár rendesen működő géppel együtt. Hogy én hogyan vettem ki a részem a küzdelemből? Hát hagytam a másikat dolgozni - és elvonultam csörögefánkot sütni. Igaz, már kicsit kilógunk a februárból - de ki mondta hogy később már nem csörög a csöröge? Meleg áfonyalével ittuk és közben néztük a svédek nagy nemzeti síversenyét - 90 kilométer árkon bokron át. Vasa király futott végig ezen a távon, ezért hívják Vasaloppet-nek és idén 17 ezren (!) vettek részt. (A tavalyi élményem erről a közvetítésről meghatározó. Reggel 9-kor bekapcsoltuk a TV-t és egy nagydarab piros-kék ruhás ember síelt. Délután 1-kor, amikor újra ránéztünk a verseny állására, a kamera ugyanezt az embert mutatta, aki kissé fáradtan bár, de ugyanúgy síelt...nem tudom, akik 4 órán keresztül nézték a közvetítést láttak-e részleteket, de megvolt a véleményem.) Erre idén "erősen ajánlott" program lett a közvetítés. Lakótárs maga is végigsíelte már a távot, hát neki néznie kell ugye. Reggel 8-kor, a rajtot már kényelmesen bevackolva vártuk, aztán míg a síelők a távolsággal küzdöttek, ő a vírus ellen vette fel a küzdelmet. A versenyzők - akárcsak mi - meleg áfonyalével pótolták az energiát, és mire az utolsó sielő is célbaért, a vírus is feladta. Az idei év árnyalta a sarkos véleményemet a Svédek Nagy Sífutó Versenyéről. Aztán ott van a másik nagy svédség, a Melodifestival. Egyébként rendes, normális ízlésű emberek  követik a versenyt gyakran a helyszínen -ami azért kunszt mert a svédek egyébként nagyon megnézik mire adják ki a pénzüket - és szavaznak(!) a 10 héten át tartó küzdelemben a tévében látott előadókra. A dalok és az előadók? ... hát, jót vagy semmit. SEMMI. És amikor egy beszélgetés alkalmával megpróbáltam kikerülni a válaszadást, megkaptam a magamét. Én, aki naponta kétszer végighallgatom a "nyelvtani dalok"  kazettát, butácska szövegekkel és a még egyszerű dallamokkal, szóval ne szóljak egy rossz szót sem a Melodifestivál fennkölt dalaira. Nyelvtanulás? Megfeszített tempóban, minden eszközzel....És remélem az eredmény hamarosan látszani is fog.  Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy itt még mindig van némi hó, a Nap ma végre előbújt majd kéthetes szürkeség után, de meglátta az olvadással járó koszt és gyorsan visszabújt a felhők mögé. Így most esik. Azt olvasom, március közepe van - de azt érzem, február lehet legfeljebb....De, hamarosan költözünk!

A magyar billentyuzetem, meg a hozza tartozo szamitogep egy alattomos virus aldozata lett. Nem sertesinfluenza, de valami hasonlo - fogalmam sincs hogyan fogom eletre kelteni. Ugyhogy most a "munkahelyi" gepemet - es a sved billentyuzetet hasznalom, hogy leirjam a legujabb esemenyeket. Egyre kozelebb kerulok a koltozeshez - ugye mondanom sem kell, hogy varom mar. Elkepzelem milyen lesz kipakolni, jarni korbe korbe es megerezni mi hova kivankozik, fiokba, falra, polcra. Igazabol most koltozok eloszor eletemben ugy, hogy sokaig tervezem maradni. Hihetetlen erzes! Es az is erdekes, ahogy athelyezodott a hangsuly a munkamrol. Hogy hova azt meg nem latom tisztan, de nagyon erezheto ahogy megtanultam kalkulalni a napi 8 oraval. Ha nem fert bele, majd holnap. Es tudom azt mondani a megbeszelesen, hogy "nem volt ra idom" - ilyenkor mindig megveregetem kepzeletben a vallam, es a megbeszeles utan rohanok es megcsinalom...de akkor is, nem ejszakazom es nem hajnalozom mar rendszeresen. Azert ez nagy haladas! A nyelvora is alakul - elkezdtem beszelni. Pont mint a kisgyerekek - meg alig ertik, de en lelkesen gagyaraszok. Eloszor svedul, aztan gyorsan elismetlem angolul - es sokszor kiderul, hogy mar nagyon kozel van a kiejtesem az "ertheto" szinthez! Az olasz es a thai etkezdeben mar sosem kerdeznek vissza - elsore megertenek (azert jo ahogy egy idos thai holgy meg egy magyar lany svedul beszeli meg mi van a tavaszi tekercsben) de a torok buszsoforok es gorog gyroszosok is veszik a mondandomat svedul. Csak a svedek nem ertik! Azt hiszem az lehet a baj, hogy ok tulsagosan tudnak svedul... Es tavaszodik is. Meg van itt-ott ho, meg minusz fokok vannak, de mar sut a nap (harmadik napja egyfolytaban!), megjelentek a madarak (NEM az egesz telen itt orditozo varjakra gondolok) es elkezdtek szines ruhakba oltozni az emberek. Tegnapelott mozipremieren voltam - megneztuk Alice-t Csodaorszagban. ENGEM - igazi gyerekkent - szinte beszippantott a film. Vallam, labam, hatam elgemberedett mert annyira neztem a filmet hogy elfelejtettem megmozdulni is a szekben. Es az a sok ember aki ott volt, mind - a mokas fekete egyenszemuvegben - elvezte. Azt hiszem ezzel a 3D-s technikaval a mozi elhuzott - es elmeny lesz moziba jarni megint! Szoval a napok tele vannak apro kis oromokkel - merthogy a tobbirol egyszeruen tovabbra sem vagyok hajlando tudomast venni!

Nem is kicsit. Hatalmas pelyhekben zuhog (mondhatnám: zuHÓg). De már csak én örülök neki. Szegény hóesés, (pedig tényleg gyönyörű a hattyúdala - hogy képzavarral éljek). Már mindenki tudja hogy csak napok kérdése és mind elolvad egy szálig, hiszen esőt és meleget ígértek a hét végére. Úgyhogy én sztájkolok - igenis mosolygok, dudorászok és beledödörgöm a hóesésbe hogy "essél csak essél ahogy csak bírsz!" (Úgysem értik - magyarul biztatom a hófelhőket.) És nem húzódom morc arccal fedél alá a buszváróban, hanem vigyori hóemberként szállok fel a buszra. És provokálok: "jobb lenne ha eső esne?" kérdezek vissza a nyafogó kollégáknak.

És hogy a havon kívül mi említésre méltó történt? Hát akad ez is az is. Az egyetemen túlestem az egyéves értékelésen - sok pozitív megjegyzést kaptam. Elindult a nyelviskola megint, és egy szintet átugrottam. Decemberben a 3. szintet fejeztem be és most az 5.szintre soroltak - kicsit nehezebb, de lényegében nem lógok ki a sorból. A tanárunk megszólalásig hasonlít az "Erik a viking" főhősére - mondjuk nyugdíjasklub változatban, de azért viking. Jó kis csoport, jó tanár - hasznos félév lesz. Rám is fér. A konyhában is egyre több sikeres projektet zárok (jó ez a kutatószleng, nem?) és úgy összeségében mondom hogy jól vagyok. Már meg sem érint ha a feltálalt - mondjuk krumplifőzelék - által kiváltott első reakció az "Ennek ilyennek kell lennie vagy így sikerült?" típusú kérdés. Hozzáteszem, az ízek ellen semmi kifogás nincs - de a magyar ételek látványa svéd szemmel nem mindig bizalomgerjesztő.

És néhány "egyéb" kategóriájú hír. Eldőlt, milyen állatunk lesz. Én a kutyára szavaztam, de a hörcsögig jutottam az alkudozásban (ha a nevére nem is hallgat, legalább nagy gombszeme és rezgő bajuszkája legyen)! Aztán "A lakótárs" talált egy nagyon alkalmi vétel akváriumot a neten. Másnap megvette. Majd komoly arccal vigasztalt: igaz a nevükre nem hallgatnak a halak, de  nem ugrálnak a vendégre és családi program gyanánt akár szánkózni is magunkkal tudjuk vinni - egy zacskóban(!). No comment. 

A helyzet fokozódik. Eddig lehetett takargatni, elsumákolni de mostanra már tessék, "mindenki lássa" hiszen az újság is megírta: hókáosz van. Bár inkább csak a fejekben - úgy hiszem. Hogy mekkora a "káosz," azt a kávészüneti hírmondóból szoktam kiolvasni. Két héttel ezelőtt - amikor röpködtek a mínuszok, és éjjel akár -12 fokig is lemerészkedett a hőmérő higanyszála - a fő téma a megyébe merészkedett farkasok kiirtása volt. Egész Dél-Svédország szurkolt annak a 2000 (jól láttok) jóltáplált vadásznak, aki felvette a küzdelmet a 27 éhes farkas ellen. Nesze neked esélyegyenlőség meg ombudsman. Múlt hét elején is mindennap esett a hó - így épp  ideje volt megkondítani a vészharangot. A bicikliutakról használhatatlanná váltak! Hiába szerelkeztek fel a hős lundiak bundás nyeregmelegítővel, szöges kerékkel és egyéb csudaszerekkel - kénytelenek busszal vagy autóval járni. Aztán megjelentek a teherautók is - a tapasztaltabb lundiak "emberemlékezet óta" nem láttak hó(el)szállító teherautót Lundban. Na, ez akkor már a világvége biztos jele. És mára az újságok címoldalon bizonygatták, hogy káosz van. Hát, legyen. (Zárójelben említem, az utak tiszták, a buszok járnak, legfeljebb -5 fok és mondjuk félméteres hó van. Én...szigorúan hangsúlyozom, ÉN, ezt úgy mondanám: rendes tél van. Végre.)

Hogy mitől lett a vasárnapom régimódi? Az ebédtől. Húslevest ettünk, és csirkepörköltet.  Sikerült. Megfőztem. Segítséggel persze. A levest anyu asszisztálta végig, webkamerán keresztül. Azért van abban valami hátborzongató amikor anyu kiszúrja ezer kilométer távolságból hogy "megpucoltad te rendesen azt a répát?" Szóval a nagy mumus, a húsleves megadta magát. És vasárnap még szánkózni is voltunk. Kaptunk kölcsön egy hagyományos, fából készült szánkót, és uccu! Az elején kicsit meg voltunk illetődve, hiszen mindketten legalább 15-20 éve nem szánkóztunk, és a lejtő onnan fentről "húdemeredek" volt, de belejöttünk hamar. Azért el kell áruljam, ANNYIRA nem buli 5 percig kaptatni felfelé a dombon hogy aztán fél perc alatt leérjünk. Mindenesetre jól elfáradtunk.

Mostanra kezdi az "agyam" beérni az eseményeket. Hogy ez mit jelent? Hát kétségeket - mi mást. De bátran állok elébük. Ez persze nem jelenti azt hogy nincs elkeseredés meg pánik egy-két óra erejéig. De ilyenkor igyekszem egy bögre forró gyömbérteával bekucorodni egy védett zugba és alaposan végiggondolni. Nem, egyetlen percre sem bántam meg hogy EZT a gyönyörű álomházat megvettük. És nem is abban kételkedem, hogy jól választottam-e a "lakótársam" :) Inkább azt mondom, hogy a változás mértéke okoz némi fejfájást. Mindig arra jutok, hogy nem remélni vagy ismételgetni, hanem - mese nincs - lelkem mélyéből kell elhinnem, hogy igenis kész vagyok a változásra. Hogy képes vagyok "főzni-mosni-takarítani", mégha nem is leszek egyedül minderre. És azt is hinnem kell - sőt, mindenek előtt ezt kell elhinnem magamról - hogy készen vagyok tényleg erre a kapcsolatra. Kicsit úgy érzem magam, mint az újdonsült hidak. Azokat is megépítik, és amikor szépek, újak, csillognak, egyszercsak megjelennek a kővel megrakodott teherautók és szépen felsorakoznak a hídon. Annyian, ahányan csak elférnek. És ha a híd kibírja, jöhet az ünneplés majd a mindennapi terhelés. Az én kővel rakott teherautóim hajnalban érkeznek rendszerint - de mire kivilágosodik, rendszerint odébbállnak. Április 8-án kapjuk meg a kulcsot a házhoz,  és addigra már csak az ünneplés marad a "próbaterhelés"-ből. Tudom hogy így lesz. addig is olyan, de olyan öröm azt tervezgetni milyen függönyt szeretnénk, mekkora ebédlőasztalra van szükségünk, milyen legyen a kanapé...de hiszen ezen már mindenki túl van. Ismeritek...

Nem is ismételgetem magam. Szerintem már magától értetődik, minél hosszabb a szünet két bejegyzés között, annál sűrűbb időszak van mögöttem. Január 7-én indult újra az élet. A második héten a közlekedési szakmaszelet tartja az "Útügyi napok" itteni megfelelőjét. A jövő héten újraindul a nyelvi kurzus, egyre elszántabban akarom beszélni is ezt a nyelvet (mert érteni elég jól megy már). Aztán az "Útügyi napok" - amit Lund és Stockholm között félúton, Linköpingben tartottak - után egy hétvége erejéig elruccantunk Stockholmba. És akkor kezdetét vette a szelíd őrület! Hétfőn - azaz pont egy hete - megnéztünk kettesben (!) egy ígéretes házat Malmöben. Már a hirdetés alapján is jó választásnak tűnt, de amikor beléptünk, mindketten tudtuk, itt tudnánk élni! (Látom az elkerekedő szemeket, hogy mióta titkolom én ezt a fiút! Nem, az összeköltözés gondolatát még éppen csak ízlelgettük - nem mondom hogy "brahiból" mentünk a háznézőbe, de ez még csak a második ház volt...) Nagyon tetszett, mi tagadás. Akkor licitáljunk. - ötödikként léptünk be a "ki ígér többet" nevű idegölő internetes játékba. A licitet vasárnap este indították, és kedden este 10-kor zárták - 50 óra. Hétfő este még mind az öten talpon voltunk, de kedd délre már csak mi meg egy másik licitáló maradtunk a porondon. A licit szabályai szerint este 10 óra előtt mindenki akkor teszi meg a következő tétjét amikor akarja, de a zárás után már csak 5 perc telhet el a licitek között. Ha 5 percen belül nincs újabb, magasabb tét, a program lezár, és a legmagasabb tét nyer. Vannak percek amik a "retinára égnek" - és mi akkor megsejtettük ez milyen érzés. Kedd este egy korszak lezárult amikor megnyertük a licitet azért az álomházért. Kellett egy jó órás "séta" - gyalogkakukk hozánk képes csak vonszolta magát - a fagyos lundi éjszakában mire leeresztettünk annyira, hogy képesek legyünk elaludni. Szerdán felocsúdtunk, csütörtökön aláírtuk az adásvételi szerződést, pénteken beadtuk a banknak a szükséges papírokat a hitelhez, és ma délután 5 órakor a bank jóváhagyta a kérelmet. A ház hivatalosan is a miénk lett. Egy hete ilyenkor még nagyban licitáltunk - csipkedem magam, hogy ez nem álom. Hiszem, hogy amikor azon az úton járok amin haladnom kell, a kapuk kinyílnak. Ez az "ölünkbe pottyant" ház is egyfajta kinyílt kapu. Április 8-án kapjuk meg a kulcsot, utána költözünk. Hát igen - megint költözöm. De ezt a költözést alig várom! És addig? Addig tervezgetünk, hogy mit hova tegyünk, hogy milyen ebédlőasztalt szeretnénk, hogy hány tepsi kell egy konyhába...ilyenek. És a mosoly körbeér a fejemen!

Az ünnepek alatt kacérkodtam hogy ismét megkísértem a húslevest - de végül letettem róla. Kiszállingóztam ma a konyhába, szépen megpucoltam a zöldséges rekesz alján talált romokat, répát, pasztinákot, krumplit, aztán beleraktam egy fazékba és összefőtt. A leveskocka sokat javított az ízén, a májgaluska (bár pontosabb lenne a májdunyha kifejezés) meg az állagán. Tányérba mertem és számvetettem. Nincs okom panaszra. Annyi minden történt velem, és elégedett vagyok azzal amit elértem. Azt hiszem az egyik nagy eredménye ennek az évnek, hogy jobban látom mire vagyok képes a saját erőmből és időmből. Hogy elfogadom, ha nem megy. Voltak helyzetek amikor okosabb is lehettem volna, amikor mást is léphettem volna - és bár éjjel még kellemetlen visszagondolni, de már nem mar. Azt tudom mondani, így történt, elmúlt. Sokszor látom, hogy egyszerű dolgokat tologatok - de valahogy nem ostorozom magam. Csak hangosan elmondom magamnak, hogy milyen jó lesz ha majd túlleszek rajta. Nem várom el a maximumot magamtól és mástól sem - jól megvagyok a félgőzzel is. Így, amikor tényleg kell, feljebb tudok kapcsolni, és örülni tudok a fáradtságnak utána. Meg tudom engedem magamnak hogy jól érezzem magam a bőrömben - ez az elmúlt év legnagyobb ajándéka.  A nagyok úgy mondanák, kezdem kapiskálni milyen jó az "itt" és a "most". De én ehhez kicsi vagyok :) Hogy milyen lett a leves? Objektív oldalról: meleg és folyékony...a szubjektív oldalt meg nem firtatjuk.

Hogy telt a Karácsony? Nálam utazással, és igazi pihenéssel. Svédország keleti oldalán van egy hosszú sziget, Öland. Ott, a tenger partján egy békés kis fogadóban töltöttem a Karácsonyt. Errefelé "divat" hogy a családok - ahol a gyerekek már nagyok - elutaznak és afféle társasutazás keretében összeverődött csapatban töltik a szentestét, az első és a második ünnepet. Ez a fogadó is megtelt, és amikor megérkeztünk a fogadós úgy köszöntött minket, hogy "A létszám teljes, 27 felnőtt, 2 suhanc, 1 gyerek és 1 kutya". Engem a suhancok közé soroltak. Szenteste a Télapónak öltözött fogadós talán kicsit fialtal is volt a csomagváró 65-70 évesek között. Persze mindenkinek járt egy kis csomag, ha jól viselkedett az elmúlt évben - akár fáradt léptekkel, bottal, akár hetykén perdült a Télapó elé. Meg kell állapítanom, a svéd karácsony nagyon más mint az otthoni. Az "ünnepi konyha" ízei meg sem közelítik a magyar ízeket. Ez nem panaszkodás, ez tény. Mint ahogy az is tény, hogy karácsonyi ebédet varázsolni az asztalra körülbelül egyórás munka, terítéssel, szöszmögéssel együtt. Itt a család közösen dísziti fel a fát az ünnepek előtt és a nagy napon igyekeznek minél többet együtt lenni. Szinte megáll az élet - 3 órakor megnézik a tévében Donald kacsa kalandjait (minden évben ugyanazt), aztán kibontják az ajándékokat, megeszik az ünnepi heringet, párolt káposztát, virslit, sülthúst, és tévéznek tovább. Másnap délelőtt - vagy szenteste Donald kacsa helyett - moziba mennek a svédek. Ilyenkor régi filmeket vetítenek a mozik, és lehetetlen jegyet venni bármilyen előadásra (a katasztrófafilmeket és éjjeli horrorfilmeket is beleértve). A fogadóban egyébként a karácsonyi menüt leszámítva nagyon finomakat főztek. A háromfogásos vacsorák igazi mesterművek voltak, teljesen reménytelen elhatározás volt, hogy "már csak csipegetni" fogok. A délelőttök kirándulással, városnézéssel, tingli-tanglival teltek. Volt a fogadóban egy "játékszoba" is ahova betették játszani néha szegény egyszem-gyereket (amikor a szülők és nagyszülők pihenni vágytak). Egészen véletlenül volt ott egy háromdimenziós puzzle (egy régi angol templomot kellett felépíteni a darabkákból), hát nem lehetett kihagyni! Reggeli után kezdődött az "építkezés", vacsorára állt a templom, az utolsó darab is a helyére került - és vacsora után már "nem is érdemes nekikezdeni semminek". A karácsony reggeli mise nagyon szép volt. Rengeteg gyertya, szép szentbeszéd arról, hogy megbocsátani magunknak a legnehezebb, de érdemes gyakorolni. Öland bájos kis hely volt - elfelé jövet egy pillantást vetettem a királyi nyári lakra is. A svédek nagyon ügyelnek arra, hogy senki se lógjon ki a tömegből sem lefelé, sem felfelé. Így a király is - bár rengeteg pénzbe kerül a királyi pár a svédeknek - kicsit "hétköznapi". A királyi lak is inkább kinéz egy jólmenő vállalkozó balatoni villájának mint királyi nyaralónak. Öland jó 300 kilométernyire van Lundtól, hazafelé jólesett megállni Karlskronában. Ez a középkori "tengerészeti főhadiszállás" még ma is gyönyörű kisváros. És amilyen szerencsénk volt gyönyörű tiszta időt - és hihetetlen naplementét csíptünk el. Persze a tengerészeti múzeum kihagyhatatlan. A haditengerészeti rész például egyedülálló - lehet tengeralattjárót vezetni szimulátoron, középkori sokárbócosokra lőni ágyúval (a szomszédos sokárbócosról persze), kötelet emelgetni szárazon meg vizesen, evezni viharban (szimulátorral persze). Ezután újra autóba ülni és hazavezetni már "pipafüst" volt. Nagyon jó élmény volt az idei karácsony. Szinte hallom a kíváncsi kérdéseket, és íme a válaszom: Nem, nem voltam egyedül. Kettesben ünnepeltem :)  

Megint ismételgetni kellene magam - de nem teszem. Mindenkinek sűrű lehetett a december, nem csak nekem. De nézzük a dolgok jó oldalát - rengeteg "felismeréssel" lettem gazdagabb. Tessék, néhány aranymazsola az elmúlt hónap kalandjaiból. A hóesés gyönyörű dolog - de nem éppen népszerű errefelé. Egy hétig esett megállás nélkül, ami igencsak szokatlan Svédország déli csücskében. Én alig győztem örömködni - ugye mondani sem kell - de a helyiek - legnagyobb meglepetésemre  - szinte egyfolytában panaszkodtak. És legtöbbjük most kényszerült rá először, hogy havat lapátoljon. Próbáltam megértően mosolyogni amikor a kávészünetben a hólapátolási praktikákat osztották meg a kollégák egymással (gyakorlati bemutatóval egybekötve). Azért a karácsonyi hangulatot még a hó sem tudta elrontani. Kilószám ette a tanszék a mézeskalácsot és az alkoholmentes forraltbort a kávészünetekben, és lassan minden sarokba került egy-két gyertya, karácsonyi dísz. Persze emellett mindenki hajrázott. Én is. Meg az épületet renováló brigád is - a betonfúrójukkal együtt. Nagy eredmény, hogy múlt szombaton sikerült eltüntetni az utolsó dobozt a költözködés után. (Már épp ideje volt.) Januártól másik irodában fogok ülni, úgyhogy a dobozolást csak ideiglenes hagytam abba... már kezdem megszokni hogy mindig van egy kartondoboz a látómezőmben. Rájöttem, hogy nem szeretek hóban biciklizni - megpróbáltam, de nagyon hideg van a "nyeregben". Azt is megtanultam, hogy ki lehet nyitni a havas autó ajtaját úgy, hogy ne essen be az ülésre a hó. És hogy éjjel, a hóesésben 50-nel autókázni felkapcsolt fényszóróval pont olyan mint a csillagugrás a Millenium Falcon fedélzetén (emlékeztek? amikor az aszteroidák hosszú csíkban elhúzódtak az ablak előtt). A hónap nagy felismerései közé tartozott továbbá, hogy a Jacuzzi kád és én nem bírjuk egymást. A házban, ahova költöztem az előző tulajdonosok meglepték magukat egy ilyennel és "hátrahagyták". Hát kipróbáltam. A buborékok jók - de olyan zajjal járnak, hogy igazi felüdülés volt amikor kikapcsoltam a masinát. Részletkérdés, hogy a kád csövecskéit, lámpácskáit, fogantyúit meg a hullám és buborékgyártó nikkelezett frincfrancokat takarítani nem mindennapi élmény.

Mindezek ellenére a karácsony már nagyon az ajtóban toporog. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet ünnepén sikerüljön minden úgy, ahogy szeretnétek. Legyen családias, pihentető, meghitt vagy éppen szerettektől lármás, szerény, bőséges, mindenkinek kedve szerint... Köszönöm, hogy olvastátok a blogot, hogy kíváncsiak voltatok arra, mi történik velem, hogy a "kommentekben" megosztottátok velem a véleményeiteket, hogy úgy éreztem néha ott ülünk együtt és beszélgetünk. Sok szeretettel gondolok rátok. Boldog Karácsonyt!

Onnan tudom, hogy tényleg itt a tél, hogy reggelre félcentis zúzmarakabátot növesztett az autóm. Olyan, de olyan szép volt ahogy a szőrök szélirányban álltak - és persze sarkokon vagy tükör mögött, igazi "forgókat" is találtam. Az új szomszédaimnál azért egy kíváncsi pillantást sikerült elérni, amikor a felkelő nap fényeit meg a jégbundát próbáltam egy fényképre összeilleszteni...nem sikerült. Míg ők morcosan nekiláttak kaparni, én művészkedtem. De persze végül én sem kerülhettem el a kaparást. Szóval tél van. A hideg is megjött. És még mindig nem tudom megszokni, hogy fél három felé elkezd sötétedni. Igen, tudom: aki északra jött ne nyavalyogjon ha hideg meg sötét van. A kidobozolás is halad a maga útján - és a lelki békém is lassan helyreáll. Egész Lundban harapni lehet a karácsonyváró hangulatot. Gyertyák tömkelege világít mindenfelé - üzeletek kirakatában, otthonok ablakában, a kávézónk asztalán...azért ez meg kell hagyni, nagyon szép.