Beköltöztünk. Pontosabban: BEKÖLTÖZTÜNK! És ebben az egy szóban benne van minden, de tényleg minden ami említést érdemel az elmúlt hónapból. Benne van a Húsvét előtti "aligbírokmárvárni" érzés, a visszaszámlálás és az átgondolt napirend (egy hétre  három teleírt oldal) az izgatott készülődés haza, a mindennapi pakolgatás hol a dobozokba, hol a bőröndbe, a lassan és biztosan eltűnő kételyek, a "na, kerülünk egyet a házunk felé?" címszóval naponta ellenőrzött üres ház, a vágyakozás és tervezgetés,  a két napos hazaút, a drezdai városnézés "félúton", a határ után megszólaló Vackarádió, a  Húsvét -locsolással és születésnappal együtt- otthon, a  nagy nevetések és a pálinka, a "jajnembírokmártöbbetenni" falatok utáni szuszogás, a visszaút repülővel amikor már csak egy fél nap választott el minket hogy a kezünkbe kapjuk A KULCSOKAT. És benne van az is amikor "szertartásosan" (értsd könnyek között) feltettük a kulcsokat az új kulcscsomónkra és utána csak ültünk az üres házunkban a földön és a szivárvány a földig ért, amikor megszámoltuk aznap este még a sarkokat minden szobában, a  pakolás, ami most meglepően gyorsan ment, de ugyanolyan fárasztó volt mint az előző alkalmakkor, a cipekedés és a lassan alakuló "rend"féle, az első vasárnap este és az első hétfő amikor munkába mentem ITTHONRÓL, a megint letörölhetetlen mosoly az arcomon, és benne van az az elemi erővel dübörgő, a soha  ilyen tisztán nem tapasztalt érzés, hogy megérkeztem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.