Mert jövünk :) Uj hobbink lett a nyáron. A hegymászás. Szerencsére Tromsö körül megszámlálhatatlan hegy magasodik, lankásak, meredekek, magasak, alacsonyabbak, sziklásak és erdősek, vagyis MINDENKI talál kedvére valót. Általában a jóidő váratlanul jön, és legtöbbször munkanapon. Ilyenkor a délutáni kávészünet után lendültünk neki a kiszemelt csúcsnak, a vacsoránkat ezer méter magasan, pazar kilátással költjük el, es olyan 10 óra körül érünk le a hegyről. És másnap, kellemes izomlázzal lehet az újabb jóidőt és a következő csúcs-túrát várni. Azt azért elárulom, hogy ilyen fantasztikus, felhőtlen kék egünk egyetlen egyszer volt pedig idáig húsz csúcsra másztunk fel. Attól nem kellett félni, hogy ránk esteledik - merthogy csak mostanság kezd megint rendesen sötét lenni éjjelente. Eddig hétágra sütött a nap éjjelente - igen, szó szerint kell érteni mer a Nap akkor is előbújt éjféltájban, ha egész nap borult idénk volt. Aztán persze reggel hat óra körül megint visszabújt a felhők mögé. De sebaj, az a néhány nyári nap kárpótolt minket...

És hát a másik nagy kedvenc fotótémánk, a rénszarvasok. Annyi van belőlük, olyan mókásak és persze nem félnek tőlünk. Mondjuk, és sem félnék ha ilyen agancsom lenne. Ott vannak mindenhol, kíváncsiak, a fiatalabbak kicsit ijedősebbek, csámpásak és bájosak. És nem lehet betelni veluk )

...végre nálunk is. Na jó, az északi sarkkörön túl a nyár kicsit másmilyen.

Például éjfélkor így süt még a Nap.

A magasabb hegyek hósipkája egész nyáron megmarad - a sielők nagy örömére. De tessék, az Északi tenger is tud giccsesen szép lenni.

Apró, nem elhanyagolható részlet, hogy a víz 7 fokos :) A szárított rénszarvas- és bálnahús ugyanolyan finom egész évben!

Nem kell sok magyarázat hozzá: 21,3 km, 2:07:39. És képzeljétek, kéz a kézben robogtunk át a célvonalon.

a New Yorkban? Jól hangzik, nemde? Otthon húsvétoltunk, a tomboló tavaszban és a szinte felfoghatatlan melegben. Jutott idő bőven nézelődni, beszélgetni és betérni egy kávéra a New York kávéházba. Janikovszky Éva asztalához ültünk, és csak ámultunk amíg vártunk a kávénkra. Gondoljatok bele, itt a karzaton ültek a nagy íróink száz évvel ezelőtt és ettek, íttak alkottak naphosszat. A legenda szerint amikor elkészültek a művel, ledobták a karzatról a "mélyvízbe", ahol a Nyugat szerkesztői dolgoztak, ők meg az aláhulló versekből, novellákból rakták össze a következő számot. Hogy igaz-e vagy csak afféle városi legenda, sosem fogjuk megtudni. De tény hogy ez a kávéház felvillantja Budapest fénykorát ls mi örömmel időutaztunk kicsit és jócskán elidőztünk egy kávé és egy kis sütemény mellett.

A tavasz lassan megérkezik hozzánk is, legalábbis vannak biztató jelek. Bár, még kicsit várni kell arra hogy a melengető napsütésben a teraszon kávézzunk. A kerti bútorokat április elsejével gondosan elővettük, és a napsütés is megvan, sőt öles léptekkel haladunk a sarkvidéki nyár felé. 

De...ez így még nem teljes, még valami kell....nem is tudom, talán a pluszfokok:)

Régi álmom vált valóra. Igazi kutyaszánt vezettem. És igen, tényleg hihetetlenek a fények, a táj, a szél ahogy hordja a havat, az ahogy a kutyák rendületlen örömmel húzzák a szánt akkor is ha szügyig ér a friss hó, és az a roppanó csend mindenhol. Persze csend csak akkor van, ha a kutyák futnak - egyébként héthatárig visszhangzik a méltatlankodásuk, hogy gyerünk már, mit totojázunk itt, és ilyenkor persze jól odamondogatnak a mellettük húzónak hogy komám büdös a szád, mert ezek olyan karakán kutyák. Aztán nenekilódulunk megint és elvarázsol a látvány.   

Mikor visszaérkeztünk a táborhelyre, a mi feladatunk volt "leszerszámozni" a kutyákat. Azt hiszem a mi kutyáink igazán jól jártak velünk. Mert amíg mi teljesen feldobódva az egész napos túra után fáradtan, de boldogan gügyögtünk nekik, veregettük a vállukat, vakartuk a fülük tövét addig a túravezető csak lekapta a hámot a saját kutyáiról. Hát nézzetek csak rá a vezérkutyámra - mi ez a kis pofáján ha nem tiszta élvezet?

Amint végeztünk a "nagyokkal" akik persze alig akartak minket továbbengedni maguk mellől, máris mentünk a "kicsikhez". A szánhúzó kutyáknál az számít jó kutyának, akinak sokat eszik, fürge és kíváncsi, hamar tanul, és mindezek tetejébe jó nagy tappancsa van. Ez a kis puhaszőrű, szépszemű rosszcsont itt az ölünkben csak kényelmesen nézte, hogy a többiek felfedezik a vendégcipők világát...

Hogy miért olyan érdekes a vendégcipők világa? Hát mert a látogatók még nem tudjak amit a gondozók már igen. Nevezetesen hogy a kiskutyákat egy láthatatlan erő vonzza a cipőfűzőkhöz. És hamár ott vannak akkor cincálni, rágcsálni és egyáltalán vadul játszani kell azzal a kis madzaggal. Sajnos a gondozóknak nincs mindenre ideje, meg praktikus zárt csizmában is járnak, ezért a látogatókra hagyják ezt a vadászösztönt fejlesztő rendkivül mókás játékot.  

A nap végén fáradtan rogytunk le a tűz mellé a lapp sátorban. Rénszarvasgulyás, nyárson sült virsli, és csokis süti mellett győzködtük magunkat, hogy igen, ez a mai nap tényleg velünk történt.

Felejthetetlen élmény volt :)

Én azt gondolom, mindenkinek van egy "jobbik" meg egy "rosszabbik" énje. Az egyik csak morog, csak a rosszat látja mindenben és soha semmi sem jó, amig a masik pont fordítva működik. Csak és kizarólag a jót, a szépet tudja észrevenni. Múlt szombaton mindkét énemhez volt szerencsém.
Morgós Zsuzsi így dohogott: Micsoda embertömeg, ezen a hideg vaspadon csak fél fenékkel lehet ülni és még így is combom, lábam vállam idegenekhez dörgölődik. Nem látok semmit, mikor végre valami látnivaló van a melletem, félig rajtam ülő feláll, hogy lásson, és persze eltakar MINDENT. Hogy itt mindenki szagos virslit eszik és forró kakaót iszik? Nem is értem, miért hoznak ide a szülők pici gyerekeket' Nem is értik mi történik csak sírnak, meg unatkoznak, a majd három óra alatt. És egyáltalán, miért kell mindenkinek egyszerre üvölteni?
Eközben Napraforgó Zsuzsi imígyen kommentálta a helyzetet: Fantasztikus ez a napsütés! Majd három óra ingyen napfürdő két "sötét" hónap után kész vitaminbomba. Milyen szerencse hogy itt a napszemüvegem és kaptam naptejet a melletem ülőktől. Ez egészen hihetetlen, hogy míg mások a TV-n kereszül nézik a közvetítést, én itt ülök és élőben látom. Ezek a saját kötésü norvégmintás pulóverek közelről is hihetetlen szépek. Mindenki gondosan Norvégmintába öltözött, hogy világos legyen kinek szurkol. Milyen okos dolog családostul jönni - melyik gyerek ne akarna rögtön síelni egy ilyen nap után? Egészen részegító ahogy az egész lelátó egyszerre buzdítja a stadionba beérő versenyzőt. 

Na, hallgassuk meg Tények Zsuzsit is. Norvégia legrangosabb síversenyét, a férfi 50 km-es sífutást a céltribünről néztem végig. Rekordlátogatottság és szikrázó napsütés, sztárként ünnepelt síelők akikről én még csak nem is hallottam, váratlan és éles hajrá a célegyenesben, célfotó, végül norvég győzelem.

A startpisztoly eldördült! 66 izmos síelő lendült neki a távnak egy szál majdhogynem átlátszó testhezálló kezeslábasban

Egymás után rótták a köröket a stadionon kívül - félóránként felbukkantak egy kanyar erejéig

Végül befordultak a célegyenesbe! Két óra veszett tempó hegyre fel, hegyről le utan még szinte repültek a cél felé! Micsoda kondi :) És micsoda izgalmak a  tribünön!

Hát most mondjátok meg, nem gyönyörűek ezek a pulóverek?

..a horgolóskosaramban. Karácsony előtt kezdtük, Anyuval közösen. Gondosan válogattuk milyen legyen a baglyok hasa, háta...aztán itt Tromsöben már egyedül folytattam, milyen legyen a csőrük színe, merre nézzenek, milyen sorrendben csücsüljenek a párna elején. Nem volt egyszerű, mert a baglyok bizony finnyás népség. Az egyik nem akart az aljára kerülni, a másik nem akart legfelülre, mert ott nagy a huzat, persze aki középre került az panaszkodott hogy nagyon nyomják a többiek, és hat sehogy sem akart jó lenni. 

Végül a fővagányt a hátsó oldalra ültettem, és akkor megszeppentek a többiek kicsit. Hirtelen mindenki megtalálta a helyét, én gyorsan összehorgoltam a sorokat. A végére egészen megszerettem ezt a habókos bagolybandát. :)

Csütörtökön postára adtuk a huhogós huligánokat - remélem, jó helyük lesz és a gyerekszobában, megbecsülik magukat és nem fognak túl sokat rendetlenkedni. Én meg nézhetek újabb horgolnivaló után...

Múlt hétvégén elruccantunk a háziak "vikkendházába". Bepakoltunk - mi EGY kisméretű sporttáskát, a háziak KILENC darab nagyméretű nejlonszatyrot - és elindultunk. Nem mondok újat, varázslatos tájakon autóztunk.

Nem sok autóval találkoztunk az úton. Azért mutatóba sikerült  egy kisebb tumultusjelenetet is fotózni

Ahol elfogyott az út kompra szálltunk, és folytattuk tovább északnak. A helyiek szerint erre a szigetre a többség úgyis hajóval jön. Hat csak néztünk a kikötőben. Ezek ugye nem kimondottan kis csónakocskák, és nem is luxusjachtok. Nem, ezek halászhajók.

Megérkeztünk. Isten hozott a Világ Végén. Elruccantunk a sziget csücskében egy icipici "régimódi" vegyesboltba, vettünk saját készítésű kenyeret, a házinéni váltott néhány szót a boltban ücsörgő helyiekkel - mi egy árva kukkot sem értettünk abból amit mondtak. Majd megnéztük a nagy kézművesládát amiben a szigeten lakók által kötött, nemezelt mamuszok, zoknik, sálak, stólák, sapkák kesztyűk és egyebek lapultak. Én majdnem vettem egy gyönyörű mamuszt...sajnos csak gyerekméretben volt. Egy darab :) Majd továbbautóztunk a főhadiszállás felé. Ay út mentén itt-ott hosszú állványokon szárítottak valamit.

Mikor rákérdeztünk, a házibácsi nevetve válaszolt. Mi lenne, halfej. Jaha, akkor értjük miért csak halászhajókat láttunk a kikötőben. A háziak szerint kicsit megilletődtünk, mert úgy döntöttek, bekukkantunk a "halashoz". A napi fogás már a parton várakozott.

Egyik másik olyan kifejezéstelen arccal ásított bele a világba. Követtük a vérnyomokat a "fészerig". A fiúk a tető alatt épp halat bontottak.

Olajozott gépezet pontosságával dolgoztak. Csoda volt látni hogy minden egyes mozdulatnak értelme volt. Vájt szemű olvasóim, mit saccoltok, hány fok volt a "fészerben"? Segítségként felhívom a figyelmet arra, hogy mindenkin van sapka. (Nos, a megfejtés: benn a tető alatt volt plusz két fok is, kinn mínusz 3-4 fokban vártak sorukra a halasládák.) Hazafelé a kocsiban a házinéni kedvesen érdeklődött mit kérünk vacsorára, fasírtot vagy halat - egybehangzóan válaszoltuk: Fasírtot! 

Aznap este vacsora után átjött az egyik szomszéd, hozta a harmonikáját és a házibácsi is elővette a gitárját és jót muzsikáltak. Másnapra eleredt a hó és feltámadt a szél. Igazi ordító szél. Engem egyerűen nem lehetett benntartani a házban. Képzeljétek annyira fújt, hogy szélirányban - hába volt rajtam szemüveg - lehetetlen volt menni mert nem láttam semmit. Egy jó félórát, órát játszottam a viharban - hagytam hogy a szél szabadon fújja a kezeimet, pont mintha madárszárnyak lennének. Aztán csak beledőltem a hóba és "angyalkáztam".

Estefelé indultunk haza. Komp és két óra autózás után visszaértünk a civilizált területre. És hogy hol van a térténetben a gyömbértea? Hát itt a kezemben, miközben írom Nektek milyen volt a világ végén múlt hétvégén. ...

(Apropó vikkendház - ez olyan régi es olyan kedves, hogy nem tudom kihagyni. -Tudtátok, hogy a vikkend magyar eredetű szó? Eredetileg így hangzott:"Latom szomszéd, vig kend mer gyün a hétvége" )

Nem kertelek. A hó még mindig esik. Mit esik, szakadatlanul, feltartóztathatatlanul és nagy kövér pelyhekben zuHÓg. Szombat reggel kinéztünk az ablakon és csak havat láttunk mindenhol. És hát a felhők újabb havazást jósoltak :)  Mit lehet tenni, begyújtottunk a kandallóba, elővettük az olvasnivalót, a horgolni valót és elfoglaltuk magunkat.   

Holle anyó dél körül szusszant kicsit aztán lenézett a tromsöi hegyekre és úgy gondolhatta, mára talán elég lesz. Úgyhogy rajtunk volt a sor. Elő a hólapátokkal, hómaró kisgépekkel, hófaló nagy szörnyekkel és tessék, lehet áslálódni a hóban. Az a kis piros fül elárulja mit rejt a hóhalom :)   Aki élt és mozgott az utcán mind ásott valamit (legtöbben autót, de szép számmal akadtak akik bejáratot, lejárót, ablakot, postaládát egyebet varázsoltak elő a hó alól). Több köbméter hó megmozgatása után fáradtan léptünk hátrább hogy szemügyre vegyük "rég nem látott" autónkat. És hát mit látunk? Apró kis pelyhek pilinckáznak alá az égből...

Delután ismét bekucorodtam horgolni. Hogy mit? Hamarosan megmutatom. Elöljáróban annyit, hogy nagy a huHÓgás a fonalas kosaramban....

 - Tromsö főutcáján. Hát hol máshol?

A rénszarvasok kettesével száguldottak végig egy pontosan 201 méter hosszú egyenes szakaszon és ezúttal nem a télapót, hanem mindenre elszánt lapp versenyzőket repítettek maguk után. Ahogy elnéztük a rajtra váró réneket, izgalomnak, idegeskedésnek türelmetlen toporgásnak nyomát sem találtuk. Békésen rágcsálták az odakészített takarmányt.   

Sőt az is előfordult, hogy nem várták meg a hosszasan tollászkodó versenyzőket, és csak úgy a maguk örömére végigtrappoltak a páston. Felhívnám a figyelmet a kigejezetten kaján vigyorra az alábbi képen :)

A múlt héten ünnepelték a lappok (azaz a számik, ahogy magukat hívják) a nemzeti unnepuket és tiszeteletükre az egész hetet a lapp kulturának szentelte a város. Csodálatros piros-kék-sárga nemzeti ruhájukban büszkén és szívesen mutatták be szokásaikat, mondáikat, életüket a "városiaknak". Így a  lasszódobás, mesemondás, rénszarvasfuttatás mind-mind a lapp kultúra hetének programja volt , A lapp mesemondás egy nagyon érdekes élmény tartogatott. A mesemondó pontosan úgy ejtette a hangokat, hangsúlyozta a szavakat, kerekítette a mondatot mintha magyarul beszélne. Egy nyelvcsalád vagyunk, le sem tagadhatnánk. De hiába éreztem hogy ez egy ismerős szöveg, mintha egy gonosz manó összekuszálta volna a fülemben a hangokat. Én egyetlen kukkot sem értettem a meséből. A padszomszédaink bezzeg megbabonázva hallgatták hogyan kerekedik a mese. 

És természetesen volt lapp kiarkodóvásár is - hát mi mást érdemes itt venni ha nem rénszarvasbőrt? Vettünk is egyet izibe. Az eladó hölgyet a vásárlás után fényképeztük, és tanusíthatom, hogy mi sokkal szélesebb mosolyt kaptunk, mint a "potyázó" turisták. 

Csütörtökön eleredt a hó. Úgy igazából. Egész nap készülődött: gyűltek a szürke felhők, fejfájásra panaszkodtak a kollégák, és úgy általában nyugtalan volt a város. A házinéni úgy mondta, "vakarja a jegesmedve a fülét"... mi úgy mondanánk, lógott az eső lába. Aztán este nekigyürkőzött Holle anyó és derekasan megrázta a dunyhát.

Mi nem bírtunk magunkkal, sebtiben felöltöztünk és egy szempillantás múlva már hócsatáztunk az ablak alatt. Mikor visszaértünk az esti sétáról már jópárcentis hó borította az utcákat és mi boldogan lapátoltuk a havat a bejárati ajtó körül. A házinéni jót mosolygott mikor magyarázgattuk mire ez a nagy sietség - "nem akartuk elszalasztani a hóesést". Péntek reggelre egy hajszálnyit sem csendesedett. Esett ugyanolyan elszánással mint ahogy kezdte csütörtök este. Egy közepes edzéssel felért mire begyalogoltam a munkahelyemre a vádliközépig érő hóban. Péntek délután Lars kollégája kinézett az ablakon, csüggedve meredt a rendületlenül kavargó hóesésbe és iszonyodva dünnyögte. "Fuj, milyen egy szar idönk van". Erre Lars csillogó szemmel válaszolt: "Henrik, mi imádjuk a hóvihart, Ezért költöztünk ide'" Ilyen fokú naivitás láttán a kolléga is megpuhult és vette a lapot. "Hát, én a Szaharában költöznék legszívesebben - akár azonnal'". Sajnos péntek éjjel melegebbre fordult az idő, a hóból eső lett és ez a látvány fogadott minket ma reggel amikor kinéztünk az ablakon:  

A gyönyörű félméteres havunk odalett egy éjszaka alatt - keseregtünk reggeli közben. A házinénink jót nevetett a rajtunk és így vigasztalt: "Délután jön Olle". Ugyhogy elmentünk egyet járni a városba, megnéztük a főutcán a lasszódobó versenyt - részletek holnap - és kíváncsian vártuk Ollét. Dél körül ismét eleredt a hó és négy órakor - majdnem percre pontosan - megérkezett Olle. Félméteres hullámokkal, vadul kavargó hóval és süvítő széllel. Pont ahogy az egy hóviharhoz illik. Mi a tengerparti kávézóban vártuk, és mikor úgy gondoltuk hogy most már igazából tombol, elindultunk hazafelé. Minden lépés kihívás volt, függetlenül attól, hogy honnan kaptuk a szelet. Két boldog hóember ért haza ez ötperces útról egy félóra múlva. A házibácsi hangosan nevetve nézett végig rajtunk és előkereste a viharrendet. "A következő hóvihar február 21-én várható, és Olofnak hívják majd". Olof, szeretettel várunk! 

A bálnákról a múlt héten a "szokásosnál" több szó esett. És valahogy a bálna-téma mindig oda lyukadt ki, hogy mi, frissenlandolt bevándorlók, nem hagyhatjuk ki a látványt. Szó szerint idézve: "ahogy a fjord vize örvénylik és kavarog a bálnáktól". Na, ezt a látványt nekünk is látni kell. Kaptunk hevenyészett útleírást "Tromsö után balra és csak menjetek a part mentén amíg az út tart", bepakoltuk a hóláncot és nekivágtunk.  

Tromso után lekanyarodtunk a főútról balra, és a szavunk is elállt a látványtól. Amit megláttuk hogy az utat tükörjég fedi, kissé összeszorult a torkunk. A bálnák nem adják magukat könnyen, na. Aztán az út egyszercsak végetért és tessék, és ott álltunk a fjord torkában. A víz csak úgy forrongott a bálnáktól:

Csak ültünk és próbáltuk betelni a látvánnyal. Lars csenden megjegyezte, hogy az újságok novemberben írták hogy szokatlan tömegben érkeztek a bálnák. De azt is írták, hogy januárig maradnak - tette hozzá. És hát nem értesítettük a bálnákat hogy ma jövünk." Hát nem. De nem bántuk. A látvány a mozdulatlan víztükérrel is fennséges volt.  

Ma reggel orditó szélre ébredtünk. Szó szerint. Merthogy a szél majdhogynem átfújt a házon. Aztán miközben bandukoltam a munkahelyem felé, gondosan bebugyolálva a meleg és szélálló síruhámba, olyan jó kis gondolataim támadtak. Sokan nem szeretik a szelet, de szerintem elég mókás dolog. Kicsit úgy képzelem, mint egy láthatatlan köpönyegbe bújt idétlen gyereket aki mindennél jobban lökdösődni szeret. Ma reggel például még a házak között is teljesen váratlanul taszajgatott hol ide hol oda - egyszerűen nem lehetett megállapítani melyik sarok mögött áll lesben. A város utcáit most éppen tükörjég borítja, a teljesség kedvéért. Szerencsére nem sokan látták amint nevetgélve, botladozva, amúgy félhangosan kommentálva, itt-ott kicsit zsörtölődve mentem át a még alvó városon. Meglehet, néhányan azért hallották amikor sikeresen hátbakapott szélúrfi és egy-két métert röptetett - de ők is csak talán félálomban félfüllel állapították meg, hogy ez a mai szél sikongatva nevet időnként. 

És hogy milyen gondolataim támadtak? Hogy itt északon az időjárás, a szél, a jég, a hó határoz meg mindent. Például az itteni gyerekeket a szülők egész más módon nevelgetik. "Emlékezz, a jég kemény'" - mondta tegnap egy apuka a jégen bukdácsoló csemetéjének. Hogy valahogy az egész északi mentalitásban benne van, hogy ember tervez ugyan, de az csak egy elgondolás, Ugyis minden mashogy lesz. Hogy itt az embernek csak akkor van esélye ha a természet törvényeit betéve tudja...például ordító szélben szélálló anorákot vesz :).       

A kivilágított sífutópálya a házunktól öt perc sétára van. Az első héten kicsit irigykedve éshitetlenkedve neztük amikor vasarnap del körül megindult az aramlat hegynek felfelé. A második heten már érett a gondolat - elvégre mi is hoztunk a sítalpainkat - de csak sóhajtoztunk amikor három óra felé caplattak le a faradt népek a hegyröl. És a harmadik héten aztán a házinéni megelégelte a sóvárgásunkat. Közösen tettük meg az első lépéseket a havon. Azért elismerem, az én sítudásom elég ingatag lábakon áll. Három éve próbálkoztam a sífutással először - és egyben egyetlen alkalommal. Aggodalmam nagy része elszállt amikor eldőlt, hogy a szánhúzó ebet is visszük.   

 A Csapat végül becsülettel teljesítette a napi távot. Elértünk egy kis piknikhelyet, elővettük az elemózsiát, a meleg teát es elégedetten értékeltük a napot. Én többször is büszkén mosolyogtam es hümmögtem amikor a házinéni hitetlenkedett, hogy masodik alkalommal volt futóléc a labamon. Végül csak kiböktem - amikor mar kezdett gyanús lenni - miert is sikerült ilyen eredmenyesen talpon maradni. Hát "az interneten olvastam" volt a valasz a legtöbb hitetlenkedő kérdésre. És végül  elismertem, szorgalmasan tanulmányoztam az interneten hogyan kell "talpon maradni". Hazafelé jókat nevetgéltünk hogy én itt Tromsöben, a sielés központjában az internetről tanulok síelni.  Felhívnám a figyelmet a képen a szánhúzó ebre...a cudar körülményektre való tekintettel a hátizsákból gyapjú tappancsmelegítö és pehelykabátka is előkerült.  

 A nap végén fáradtan, de boldogan rogytunk a kanapéra azzal a szent elhatározással, hogy jövő hét végén ismét felkötjük a síléceket! 

Csak úgy halkan kérdezem: Na. mit szóltok a magyar ékezetes betűimhez? Pöpec, mi?

Hogy mi ebben az ujsag? Kedves Eszaki sarkkortol delre lako honfitarsaim kedveert elarulom. Hat az, hogy november 27-en ment le es csak most kukkantott felenk azota. Volt is nagy orom a varosban mindenfele. Kerek negy -ismetlem, NEGY - percig idozott a napkorong az egen aztan mar fordult is vissza hogy kipihenje az elso nap faradalmait. Mi az irodaban mar fel tizenketto fele elkezduk lesni mikor jelennek meg az elso sugarak az egen. Persze engem is elkapott a hev. Mondtam is a mellettem eszegeto szigoru mernokurnak, hogy szerintem azert tart ilyen soka a napnak ma, mert a nagy alvasban osszegyurodtek a sugarak es sokaig tart kivasalni. Lattam a mosolyan hogy nem erti mit mondtam, pedig TUDOM hogy jol mondtam, es imigyen valaszolt: En vaniliakremmel szeretem. Jo, ennyiben maradtunk. Aztan csak felbukkant az egen teljes pompajaban a Nap. Az elso igazi sugarakkal egyutt elokerultek a napsutivel megrakott talcak es a kollegakkal behuzodtunk, vagyis inkabb betomorodtunk az iroda egyetlen napfenyes sarkaba es negy teljes percig napfurdoztunk, nevetgeltunk, viccelodve tomtuk magunkba az "ingyensutit", pont mint a gyerekek. Es feny derult a vaniliakremes rejtelyre is. Ilyenkor mindenki - de tenyleg MINDENKI - napsutit eszik, amit vagy vaniliakremmel vagy malnalekvarral toltenek. A velemenyek erosen megoszlanak melyik a jobb. En nem nyilatkozom. Egyertelmu hogy a malnalekvaros.   Aztan vegetert az ebedszunet, vissszaultunk dolgozni de egy kis mosoly ott bujkalt mindenkiben. Visszajott a nap, kezdodhet igazabol az UJ EV.  

Jol hangzik, ugye? Hat igen. Persze elo hallasra kicsit bevallalos otletnek tunik hogy a repkedo minuszokban a szabad eg alatt uljunk es nezzuk a filmet DE! Rendesen feloltozve, nem olyan veszes. Ime a bizonyitek. Kaptunk egy "babzsak fotelt" es oda ulhettunk a moziba, ahova csak akartunk. MIvel szeretjuk a luxust, egy pohar meleg teat is megengedtunk magunknak. Aztan vartuk hogy a tobbiek is elfoglaljak a helyuket. Jottek a gyerekek is szep szammal..es medveborrel felszerelkezett anyukak kisertek a gyerekhadat. Ja kerem, aki a Disney legujabb teli sikeret akarja "eredeti kornyezetben" megnezni...Nem tagadom a "Jegvarazs" minket is elvarazsolt

Olyan hangzatos neve van az itteni sutiknek - az egyik, a kozeli fjordbol szarmazo es itt ebben a volgyben eleg nepszeru sutit peldaul egesz egyszeruen csak a vilag legjobb sutijenek titulaljak. Na, gondoltam, penteken a delutani kave melle a munkahelyemen pont jol fog illeni. Lars is erdekes delutani elfoglaltsagnak gondolta a sutogetest, ugyhogy eldontotte, segit. Ugyhogy nagy elannal nekilattunk megsutni. Idezem a recept elso sorat: "vegy egy 35 x 40 cm-es tepsit". Es itt lazas keresesbe kezdtunk. Vegul talaltunk egy sokkal nagyobbat es egy kicsit kissebbet. A hazineni jot nevetett rajtunk, hogy ket mernök vonalzoval kezd neki a sutinek...vegul hosszas lamentalas utan kivalasztottunk az egyik tepsit es kimertuk a hozzavalokat. Lars gondosan egy golyova gyurta a vajat es a cukrot, majd mikor finoman megjegyeztem hogy ez meg messze van attol a habos allagtol amit a recept megkivan, megjegyezte hogy "na en akkor a tobbit radhagyom". De vegul hosiesen segitt a vegeig. Hogy milyen lett a suti? Tul vastag lett a teszta es tul vastag a hab a tetejen - mas szoval, vegul is kicsi lett a tepsi amit valasztottunk :). De a helyi aranytalansagokra fittyet sem vetve, nagy orommel ettek a kollegaim a penteki kave melle. Jol kezdodik a hetvege...

Munkaba indulunk. Mar vesszuk a kabatot, valogatjuk melyik sapkat, kesztyut vegyuk fel ma. Lars elmelazva megkerdi: "Milyen hideg van kinnt?" "Nem tudom, nem neztem" - valaszolom en, mikozben epp fontolgatom hogy a ket sal kozul melyik a melegebb. Lars gyorsan megnezi, majd hatarozott mozdulattal oltozni kezd. "Na?" kerdem en meg mindig tetovan latolgatva a salak kozott. "Nyari meleg" jön foghegyrol a valasz - majd nemi hatasszunettel "minusz 6 fok". Es gyorsan ugy dontottem hogy MINDKET sal elkel.

Es milyen jol tettem! Meg nem igazan allt ra az agyam, hogy tudjam, hogy a minusz sok fok itt azt jelenti hogy szelcsend van, vagyis finom ropogos hideg. A minusz nehany fokos hideghez pedig olyan szel tarsul, hogy ha szembol fuj szabalyosan bele kell dölni. Ha oldalrol akkor meg nagyon kell figyelni hogy a lepeshez felemelt labamat hova teszem mert a szel lazan atfujja a masik labam ele, aztan szelben csuszos uton botladozni a sotetben mar igazan csak halado helyieknek ajanlott mozgasforma.

...hogy beragyogjon az eszaki feny az ablakon. Na jo, ez azert enyhe koltoi tulzas, mert itt a varosban a fenyek miattm meg ma meg telihold is ugy vilagitott hogy az eszaki feny csak derengeni tudott. De micsoda zold szorny! Vegig az egbolton! Cikazott keresztbe kasul mikozben mi probaltunk egyre magasabbra es magasabbra maszni hogy meg tobbet lassunk belole. Fantaszikus volt ahogy az egesz egbolton, keresztbe-kasul cikazott az a zold delej. Na jo, ez tortent este a szaraz hidegben. Reggel pedig - csak hogy ugraljunk kicsit az idoben - Lars megkezdte az elso munkanapjat. Kedves kollegak, erdekes feladatok, minden ami egyelore kecsegteto. Egyszoval, jo kis kezdet. En pedig itthonrol dolgoztam. Estere pedig a hazineni hallevest fozott es joizuen megettuk. Hat, jobb is ha felkeszulnk iden halat eszunk hallal. Szerdan rajtunk a sor, mi fozunk a kis tarsasagnak. Helyzetjelentes fenykepfronton - mar majdnem rajottem a dolog nyitjara. Mar csak azon dunnyogok, hogy hogyan tudom meretben lekicsinyiteni a fenykepet amit fel szeretnek tolteni... Erzem, hogy csak nehany lepesre vagyok a celtol!

Fantasztikus hegyeken keresztul vezetett az ut a sved hatar utan. Es vegul a magas hegyek kozott felbukkant egy kis sziget, mesebeli vilagitassal..Tromsø. Persze elso nap csak faradtan lerogytunk a szekunkbe es szinte rogvest elaludtunk. De ma felfedeztunk a varost! Tunderi hegyivaros. Hangulatos sorozok a tengerparton - futott "kerthelyseggel"-, kreativ kavezok es ettermek a setaloutcan. Ma rendeztek a varosban az eszaki halvmaratont, es a delutan eleredo ho ugyant zavarta mind a szurkolokat mind a futokat, de osszesegeben egy igazi csaladias hangulatban szurkoltunk az itt-ott felbukkano futoknak mikozben setaltunk a varosban. Vegul este belutunk a moziba es megneztuk a "Pride" cimu filmet. Csak ajanlani tudom. :) De most mar tenyleg nekiveselkedem es megfejtem a kepfeltoltes kodjat. Nagyon szeretnem ha ti is latnatok hogy milyen helyen jarunk. Ma olyanok votunk mint az igazi turistak. Holnap bekoltozunk az alberletunkbe es megkezdjuk a kalandos evunket! 

Ma, januar elsejen atleptuk az Eszaki Sarkkort! Fantasztikus tajakon autoztunk keresztul! Meg nincsenek hegyek, de azert mar latszik, hogy nagy hegyeken fogunk atkelni holnap. Es, barmilyen hihetetlen, bekes renszarvasok riogattak minket uton utfelen. Nem hiszem el ha csak ugy hallom - de nagyon nehez oket eszrevenni ha az uton allnak es erdeklodve szemlelik a tajat. Teljesen beleolvadnak a havas utba. Ha az ut szelen allnak, jobban latszanak. Mikor mar sokadjara haladtunk el egy ilyen minket erdeklodve szemelo egyebkent nyugodtan acsorgo kisebb csapat mellett csak kibukott belolem. Kerdeztem is Larstol, mit neznek ennyire, hiszen autot naponta latnak. Autobingoznak - felelte Lars szemrebbenes nelkul. (autobingo = a nyolcvanas evekben közkedvelt szuloi kiserlet a gyerek(ek) szorakoztatasara a hosszabb autoutakon. Az nyer akinek a leghamarabb gyulik ossze pl. 20 feher Ford a szembejovo savban (termeszetesen szin, marka, irany, darab szabadon cserelheto a resztvevok kivansaga szerint)).

Meg majdnem vilagossal ertunk Kirunaba. Mikor megerkeztunk a szallodaportas mentegetozve kert bocsanatot hogy ilyen "koranyari meleg van"....eleg furan nezhettunk mert magyarazatkent hozzatette, hogy itt ujevkor minusz 30 fok a megszokott. A mostani nulla fok majusra jellemzo...no comment.

Egyebkent az itteniek tenyleg eleg szukszavuak. Kezdem gyanitani, hogy peldaul a "csevely" szo jelenteset hirbol sem ismerik.  Egy atlagos parbeszed igy zajlik le:

Lars es/vagy Zsu (mosolyogva, hangosan): Hej, hej!

helybeli (almosan felnezve valami elfoglaltsagbol): hup (ez igazabol egy gyorsan befele szivott rovidke levegovetel)

L/Zs: Vacsorazni szeretnenk. Van asztaluk ket szemelyre?

h (lassu rautalo testmozgassal kiserve a valaszt): hup

L/Zs:Milyen kellemes hely!

h(fontolgatva hogyan lehetne meg nehany szot lesporolni a terjengos mondatbol) : Nem idevalosiak. Honnan?

L/Zs: Karlskronabol...(meg meg egy kis felvilagositas, kedves valasz, stb)

helybeli: hup. (menu atad, egy asztal fele int es lassan balra el)

Az ev utolso napja. Utkozben meghallgattunk szamos evvegi osszefoglalot - zeneit, politikait es sporttortenetit, de igazan nem ereztuk at hogy szilveszter van. Pont akkor ertunk be a varosba amikor felkapcsoltak a fenyeket. Aztan bejelentkeztunk a hotelbe, es elmentunk egy kicsit nezelodni a varos setaloutcajan. Ezek az eszaki varosok tudjak hogyan kell kivilagitani az utcakat, kirakatokat! Gyonyoru fenyszobrokkal es jegtombokkel varazsoltak meghitt hangulatot a foutcan, a kirakatokban, a kavezok ablakaiban. Mindenhol lazasan folytak a szilveszteri vacsora elokeszuletei. Bekukkantottunk az etterembe ahol asztalt foglaltunk estere es gondoltuk lassan ideje visszaindulni a szallodaba es keszulodni ha nyolc orara vissza akarunk erni a vacsorara. Aztan csak ugy rutinbol raneztunk a foter hatalmas, ciradas orajara...harom ora mult ot perccel. Hiaba na, a sotet bizony csaloka. 

Este a vacsora alatt boven volt idonk felidezni 2014-et. Bizony neha meg kell allni es visszanezni. Kicsit mi magunk is elamultunk mennyi minden tortent velunk, mennyit kuzdottunk es mennyi mindent sikerult veghezvinni, megvalositani. Vegul arra jutottunk, hogy jo hogy vegetert ez az ev. Tobb ugysem fert volna bele. Az Uj Ev bekoszontet egyutt unnepeltuk a helyiekkel es a turistakkal a Bottniai obol jegen rendezett tuzijatekkak.

Ezutok kivanunk mindannyiotoknak Nagyon Boldog Uj Esztendot!