Ma reggel orditó szélre ébredtünk. Szó szerint. Merthogy a szél majdhogynem átfújt a házon. Aztán miközben bandukoltam a munkahelyem felé, gondosan bebugyolálva a meleg és szélálló síruhámba, olyan jó kis gondolataim támadtak. Sokan nem szeretik a szelet, de szerintem elég mókás dolog. Kicsit úgy képzelem, mint egy láthatatlan köpönyegbe bújt idétlen gyereket aki mindennél jobban lökdösődni szeret. Ma reggel például még a házak között is teljesen váratlanul taszajgatott hol ide hol oda - egyszerűen nem lehetett megállapítani melyik sarok mögött áll lesben. A város utcáit most éppen tükörjég borítja, a teljesség kedvéért. Szerencsére nem sokan látták amint nevetgélve, botladozva, amúgy félhangosan kommentálva, itt-ott kicsit zsörtölődve mentem át a még alvó városon. Meglehet, néhányan azért hallották amikor sikeresen hátbakapott szélúrfi és egy-két métert röptetett - de ők is csak talán félálomban félfüllel állapították meg, hogy ez a mai szél sikongatva nevet időnként. 

És hogy milyen gondolataim támadtak? Hogy itt északon az időjárás, a szél, a jég, a hó határoz meg mindent. Például az itteni gyerekeket a szülők egész más módon nevelgetik. "Emlékezz, a jég kemény'" - mondta tegnap egy apuka a jégen bukdácsoló csemetéjének. Hogy valahogy az egész északi mentalitásban benne van, hogy ember tervez ugyan, de az csak egy elgondolás, Ugyis minden mashogy lesz. Hogy itt az embernek csak akkor van esélye ha a természet törvényeit betéve tudja...például ordító szélben szélálló anorákot vesz :).       

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.