Szombaton a boltban a zöldségesrészlegen egy nagy kartondoboz oldaláról kiáltozott felém a "Hungary" felirat. Nem voltam rest és kitúrtam a kipakolásra váró doboz tartalmát - és láss csodát gyönyörű magyar sárga paprikák lapultak a dobozban. Azonnal zsákányoltam egyet és ahogy itthon kiicsomagoltam őket, kissé elbizonytalanodtam - látva hogy szinte szépségdíjasok - de megacéloztam a lelkemet és  a hőn áhított lecsót készítettem belőlük. (Itt csak azt a vastaghúsú édes Kaliforniai paprikát lehet kapni - annak meg hiába magyarázom mi fán terem a lecsó). Egyébként olyan őszikés időnk volt. Őgyelgő felhők, langyos napsütés. Ezt úgy szeretem! Tavasszal a napsütés majdhogynem elvárás - ilyenkor meg ajándék. És hát hogyan másként lehetne a lecsós ebéddel is tökéletes napot tovább fokozni? Mondjuk egy kis randevúval? Ebéd után meglátogattam Marcello-t. A garázsgazda is csatlakozott a feleségével meg az apuka is hozzánk csapódott, és felberregtek a motorok - hárman kanyargóztunk a délsvéd utakon. Elmondani, leírni nem is lehet az érzést amikor az árnyas fasorok között tekergőzik az út a lemenő napba, vagy a tó mellett a visszaverődő fénytől aranyszínű minden, és mi ott hasítunk Marcello-val! Én voltam persze az ujjongóember (de egyszerűen nem tudtam csak egyetlen mosoly mögé rejteni a boldogságomat!) Majd idővel az is megjön - mint ahogy a tapasztalat is nő a megtett kilométerekkel. A kanyarokat is "el kell kapni". Amikor egyetlen töléketes pillanatig pont jó minden - a sebesség, a döntési szög, a ritmus... Aztán kezdődik elölről a következő kanyarban minden. Isten bizony mint egy tánc, ahol az út a zene! Persze nem is én lennék, ha az árnyékomat nem nézegettem volna majdnem sűrűbben az útnál! Igen fess látványt nyújtunk, no. Megálltunk itt, ettünk egy kicsit ott és elrepült a délután. Estére alaposan elfáradtam - de amint lecsuktam a szemem, folytattam az utazást: éreztem a motor erejét és a kanyarokat. Ez volt az első túrám. (Fényképek is lesznek hamarosan!)  Holnap Stockholmba megyek három napra. A mai nap elment a svéd házi feladatra meg a pakolásra - hogy én hogy "szeretek" pakolni! De már túlestem rajta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.