Megérkezett a nyár. Múlt héten még azért a hűvöske reggelek ellenére is szívmelengető volt a zeneiskolások "évvégi" koncertje a sétálóutcán. Itt hagyománya van minden frissen tanult dolog "előadásának". Számos iskola énnekkara, színjátszó köre meg mittudomén milyen rendű-rangú csoport áll ki hétvégén akár a városi parkba megmutatni mit tud. És persze büszke nagymamák, ragyogó szemű családtagok és nevetgélő barátok tapsolják meg a rögtönzött koncerteket, táncbemutatókat. Az egyetemen is végetért a tanítás, múlt héten volt az egyetlen (!) vizsgahét. A kávészünetekben egyre többen beszélnek a nyári programjaikról, lassan érkeznek a képeslapok is a világ szegleteiből - ki erre, ki arra tölti a nyarat. A napok egyre hosszabbak. Furcsán érzem magam amikor éjjel fél tizenegy felé még ilyen az ég. Valahogy teljesen elromlott az időérzékem is - ha valahol ülünk és beszélgetünk fél tíz felé nézek fel először, hogy talán indulni kellene. Szerencsére a helyiek is szereteik ezeket a hosszú napokat. Az is furcsa, amikor reggel a "hasamra süt a nap" érzéssel kelek - pedig még hat óra sincs. Persze, tudom hogy nemsokára itt a leghosszabb nap és "huhú akkor mi lesz"! És igen, tervezem, hogy nyáron felmegyek északra és megnézem a fehér éjszakát...de akkor is furcsa, no. Azért a hétvégén kicsit "alkottam" is. Eddig nem volt függönyöm, de most már van! A karnis toldásaként mű császárvirágot használtam, a függönyszárnyakat két ásványból fűzött "régi" karkötőm tartja. Olyan kis bohém lett így az ablakom! (Az alapötletet Edittől kaptam - köszönöm!) És ugye az sem elhanyagolható, hogy nem szerettem a rolettát mert attól olyan "kórház hangulatú" lett a szobám. De ezekkel a függönyökkel sokkal, sokkal lakájosabb! Csak ültem a fotelban és gyönyörködtem a függönyömben. Lepergett ahogy hazabicikliztem a karnissal a hátizsákomban, ahogy a virágos boltban az eladó először furcsán nézett rám mit akarok a művirágjával, de aztán lelkesebben kereste a megfelelő alanyt mint én (és fotót is kell vinnem neki...), és ahogy kialalkult a "végső forma". Még ha az a császárvirág kicsit olyan kígyószerű is, és biztos igazítok még rajta - megérte! Sok apró kis "megnyert" csata van mögöttem megint. Mivel elköltöztem, már nem élvezem a saját mosógép áldásait - kénytelen vagyok csatlakozni a közös mosodához. És ez bizony kihívás nekem - sem a mosógép, sem a porszívó nem a szívem csücske. Porszívó nélkül tudok élni könnyedén - mosógép nélkül is megpróbáltam, de feladtam. Egy hónapnyi mosatlan nézett rám egyre türelmetlenebbül a gardrób felől. Aztán csak elszántam magam és belevágtam. Csütörtökön reggel nekiveselkedtem - az előre lefoglalt időpontomban - hogy  megfejtsem a mosó- és szárítógépek logikáját. Nem volt könnyű, mégha számos háziasszony könnyedén használja is ezeket a gépeket, de végül csak túlestem a nagymosáson. Közben a gardróbban a "villany is kiégett" (már ő sem bírta látni a szennyeskupacot). Úgyhogy égőt is cseréltem. És azon gondolkodtam szombaton (miközben a kézmosócsap eldugult lefolyóját pumpáltam) hogy jól vannak a dolgok elrendezve. Rákényszeredem és megcsinálom azokat a dolgokat amik a fejemben szigorúan "férfidolog" címszó alatt sorakoznak - de nem vagyok ettől erősebb vagy határozottab. Sőt! Miközben hősiesen küzdöttem a piros pumpával meg az eldugult lefolyóval lágyan szólt Bach zenéje - négy szaxofonon. Muszáj volt hangosan nevetnem: az élet GYÖNYÖRŰ!   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.