Régen írtam. Egyetlen metségem van: annyi minden történt! - még a tavasz is megérkezett időközben. Próbálom kiköszörülni a csorbát, és szépen sorjában megosztom veletek az elmúlt 10 nap történetét. Az egész elmúlt hét a diákjaim pénteki vizsgájáról szólt. (Itt ugyanis minden tárgyat heti kétszer négy (!) órában tanulnak a diákok, és a kisebb értékű tárgyak csak 7 héten át, a félév feléig tartanak.) Szóval pénteken vizsgázott a kilenc diákom. Hétfőn és kedden keményen dolgoztak a házi feladatukon, szerdán este beadták - ekkorra én már teljesen belefáradtam az izgulásba értük - pedig csak csütörtökön kellett színre lépnem. A szokásos alapokon túl gondoltam nekem sem árt valami extrával készülni, úgyhogy csütörtökön még egy tortát is sütöttem nekik - a nyelvóra előtt. Péntekre virradó éjjel reggel négykor már kukorékoltam, és persze a vad álmok sem kerültek el, úgyhogy megváltás volt nekivágni a napnak. Péntek reggel f8-kor elsorakozott a 9 diákom (9 rémült szempár) és a 4 tanár (velem együtt - bár nem tudom hova számítsam magam, szinte elfagyott a kezem, annyira izgultam). 11 órára már túl is estünk a hivatalos részen, ügyesek voltak, talpraesettek, és láthatóan jól esett nekik, hogy az első sorból bőszen bólogatok és mosolygok rájuk. Aztán előhozakodtam a tortával, és hirtelen 12 fülig érő vigyor nézett vissza rám! Nagyon jó hangulatban ért véget a kurzus, és a tanárcsapat egybehangzó véleménye alapján 5 jeles és 4 jó jegyet osztottunk. (Háttérinformáció, hogy bár itt is van közepes, de az annyira gyenge jegynek számít, hogy gyalázat és az elégséges egyenértékű a bukással.) Bár tényleg jobban izgultam, mint ők, sikeresnek ítélték a kollégák  a tárgyat...és ráadásul minden diák jelentkeztett a következő kurzusomra! Hogy milyen tortát sütöttem? Hát gondoltam valami módon kapcsolódni kellene a kurzushoz - a házi feladatukban az egyik utcát Oszkár Királyról (Kung Oscar vag) nevezték el, én meg véletlenül találtam egy "Oszkár király torta" receptet a neten. Gondoltam majd jó móka lesz kibarchobázni - de ez a generáció már nem tudott jókat kérdezni. (Ilyeneket kérdeztek "A torta 4 rétege a modellezés 4 lépését jelenti?" ahelyett, hogy például "A torta neve segít kitalálni hogy mi a kapcsolat a kurzus és a torta között?" - reménytelen! Jövőre stratégiai játékkal kell készülnöm...) Szummaszumma annyira elfáradtam, hogy az előre eltervezett péntek esti kurzusünneplő "afterwork"-öt is lemondtam. Csak lerogytunk a házibácsival a tévé elé és hagytuk magunkat bámulni. A hétvége a hétfői megbeszélés anyagának előkészítésével telt, és most éreztem először, hogy "megérkeztem". Már egyre kevésbé vagyok vendég - számítanak a munkámra. Meglepő érzés volt, nem számítottam rá hogy ilyen hamar előjön. 

A nyelvórák is egyre több sikerélményt hoznak. Egyre több 4-5 mondatos (!) svéd párbeszéden vagyunk túl a házibácsival, hogy mi történt a napközben, mit fog főzni vacsorára, ilyenek. És bár a kiejtésem még messze borzasztó, azért már sikernek könyvelem el, hogy legalább megértem egy részét a nekem szánt svéd kérdéseknek. Hogy a nyelvórán szövődő románc hol tart? Azt kell mondjam, szépen halad...bár időnként kínos nekünk, nézőknek. Például amikor a jó 30 kiló súlyfelesleggel megáldott tanárnőnk csak egy fekete harisnyanadrágot vesz fel a popsi alá érő jajkék sztreccsfelsőtjéhez és karkötőit csörgetve kacarászva pacallérozik fel alá a tűsarkú csizmájában a terem teljes hosszában... ilyenkor NEM nézünk össze a többiekkel. 

És van még valami, ami nagyon, nagyon alakul és ezért a kevés maradék időmet teljesen elemésztette. A helyes válasz a bejegyzés címében, részletek holnap!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.