Londonban mindent lehet. Nem szúr szemet, ha a busz mellé kanyarodó kamion ablakából rózsaszín plüss nyúl integet és szigorú arcú középkorú kontyos hölgy vezeti. Annak is csak én fordulok utána, ha a leárazáson a rózsaszín XL-es méretű kombinék között vehemensen válogatnak a meglett arab és egyéb tarkabőrű urak. Hogy a peronon a legelegánsabban festett fiatal hölgy is focistákat megszégyenítő módon csulázik? Ugyan már! Ugyanolyan megszokott mint a divaból hordott "arany fogsor" (a meglévő fogsorra teszik, dísznek) vagy az egyenruhás unokáját iskolába kísérő agyontetovált hippi nagyi. De ma felsejlett a határ. A buszon először csak az a "valami történik" hangulat hullámzott végig. Az utasok nem nyújtogatták a nyakukat, nem forogtak, csak aki "irányba volt" az mosolygott zavartan. Hogy min? Hát ezen:

Sajnos nem látszik a nagy zacskóban a mindenízű pattogatott kukorica, nem látszik a bohókás színű fonalból kötött babakardigán, sem a sokdioptriás szemüveg, nem érződik a nagyon erős rózsaillatú "parfüm" és nem hallatszik a hangos dúdolás sem. Sebaj. Ezeket már könnyű hozzáképzelni, nem?