Hétvégén kirándultam. Egy kisebb csoporttal Shakespeare szülőházát néztük meg. A vidék - pláne ez a rendezettebb, nem iparosodott fajta - egész más világ. Persze, mint bárhol máshol, a turistalátványosság itt sincs ingyen, sőt igyekeznek elrejteni a fizetős látnivalókat a potyaszemek elől, de azért egy hegycsúcsra épített kastélyt nem olyan könnyű facsoportnak álcázni. Viszont a múzeumok megérik a belépődíjat. Shakespeare egy Stratford upon Avon nevű városkában született és élt az egész családjával. A városban összesen 5 háznak volt valamilyen úton módon köze a nagy íróhoz. A városka végül úgy okoskodott, hogy felépített egy központi múzeumot, és ide tettek minden eredeti tárgyat. Az öt házban meg a korabeli életet mutatják be, megfogható, megízlelhető módon. A házakban az eredeti - közel 500 éves! - tárgyak másolata van, és a korabeli ruhába idegenvezetők készségesen bemutatják mi mire szolgált, meg lehet kóstolni milyen íze volt az akkori ételeknek, meg lehet fogni a szerszámokat, a bőröket és így sokkal könnyebb elképzelni milyen is lehetett például egy kesztyűkészítő élete akkoriban. Persze azért ők is megérik a pénzüket, mert belül fényképezni csak pénzért lehetett - és a mosónőnek öltözött idegenvezető bármikor szemrebbenés nélkül rámszólt, hogy tegyem el de rögtön a fényképezőgépet! Ha a kezem elndult a zsebem felé, máris dörrent a hangja - hiába no. Szigorúak voltak a középkori mosónők.


És mi mindent láttunk még? Például fácánvadászatot - gyönyörű, hagyományos piros kabátba és fekete nadrágba öltözött vadászokkal az elegáns lovakon -, vidéki paicot, kisvárosi kirakodóvásárt, esőben kiránduló kisgyerekes családok tömkelegét, és sok sok nyugodt, békés embert. Mit nem láttunk vidéken? Hm. Sokára tűnt fel, hogy csak elvétve láttunk a két nap alatt a színesbőrűeket. Hát, ez van.