Az ünnepek alatt kacérkodtam hogy ismét megkísértem a húslevest - de végül letettem róla. Kiszállingóztam ma a konyhába, szépen megpucoltam a zöldséges rekesz alján talált romokat, répát, pasztinákot, krumplit, aztán beleraktam egy fazékba és összefőtt. A leveskocka sokat javított az ízén, a májgaluska (bár pontosabb lenne a májdunyha kifejezés) meg az állagán. Tányérba mertem és számvetettem. Nincs okom panaszra. Annyi minden történt velem, és elégedett vagyok azzal amit elértem. Azt hiszem az egyik nagy eredménye ennek az évnek, hogy jobban látom mire vagyok képes a saját erőmből és időmből. Hogy elfogadom, ha nem megy. Voltak helyzetek amikor okosabb is lehettem volna, amikor mást is léphettem volna - és bár éjjel még kellemetlen visszagondolni, de már nem mar. Azt tudom mondani, így történt, elmúlt. Sokszor látom, hogy egyszerű dolgokat tologatok - de valahogy nem ostorozom magam. Csak hangosan elmondom magamnak, hogy milyen jó lesz ha majd túlleszek rajta. Nem várom el a maximumot magamtól és mástól sem - jól megvagyok a félgőzzel is. Így, amikor tényleg kell, feljebb tudok kapcsolni, és örülni tudok a fáradtságnak utána. Meg tudom engedem magamnak hogy jól érezzem magam a bőrömben - ez az elmúlt év legnagyobb ajándéka.  A nagyok úgy mondanák, kezdem kapiskálni milyen jó az "itt" és a "most". De én ehhez kicsi vagyok :) Hogy milyen lett a leves? Objektív oldalról: meleg és folyékony...a szubjektív oldalt meg nem firtatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.