Megint költöznöm kell. Pedig még sem melegedtem szinte - de úgy látszik, eddig tartott az átmeneti idő. Magamat ismerve sokáig ellennék ebben a piciri lakásban - és mielőtt a szívemhez nő, tovább kell állni. Most már olyan "hagyományosan" csinálom. Hirdetéseket bújva, konkrét "kívánságlistával" megyek lakást venni. De azért a végső szót biztosan az a belső hang fogja megadni - ha beleszeretek egybe, az lesz a JEL. Ma már el is kezdtem a nézegetést, nem könnyű. Fura bemenni mások lakásába - még ha üres is éppen - azzal, hogy elképzeljem magamnak. Szív és ész kell hozzá - na meg persze hatalmas levegő és a rengetegszer elismételt szavak: "képes vagyok rá".  Próbálok nem gondolni arra, hogy megint bedobozolni és kidobozolni fogok napokig hamarosan. Éppen ezért ma elmentem úszni is  majd bevetettem magam a konyhába és a parmezános padlizsános csirke finomra sikeredett. Fura érzés úgy hazajönni, hogy a "napjaink meg vannak számlálva". Talán úgy kellene mondanom, ide már csak jövök. Az otthonom meg repesve vár rám...valahol.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.