Megint elköltöztem. A múlt hét vége a dobozolással telt. Hogy ebben a lakásban is mennyi "frincfranc" gyűlt össze - pedig alig több mint fél évig laktam ott. Szombaton jött a teherautó, és ágyastul, kanapéstul, üvegasztalostul két fordulóval megúsztam. (Az, hogy az üvegasztalom végül a legpuhább kasmirpokrócomban utazott - minden további csomagolás nelkül a platón: részletkérdés.) A hatodik emeletről lecipelni sem volt semmi - bár a lift a nagyját megoldotta. Az új helyen viszont az első emeleten lakom és ide bizony a saját lábainkon jutottak fel a dolgok. Összesen négyen voltunk, és majd öt óráig tartott a cipekedés. (Jókat vigyorogtunk a végén kínunkban, hogy  "ha négy egyetemi alkalmazott egy 36 négyzetméteres lakást 5 óra alatt költöztet el, akkor  négy erre szakosodott munkás mekkora lakást ürít ki 5 óra alatt ...) Aztán a régi helyet még ki kellett takarítanom, teljesen kiüríteni és mire éjjel 11 felé berogytam az új helyen a régi ágyamba, még volt erőm megszámolni a sarkokat. Ismeritek az érzést amikor reggel az ember inkább befordul a fal felé és nem akar tudomást venni a "külvilágról"? Na, én felelevenítettem vasárnap milyen "még öt percet" aludni órákig...Hajnalban ébredtem és fejben lakberendeztem - csak a szememet nem akartam kinyitni. Aztán lassan lassan kialakult a "mit-hova" és a dobozok is elkezdtek ürülni. Azért kell egy kis idő mire megszokom ezt az új helyet - rendes nagy konyhával, egy csomó tárolóhellyel, TÉVÉVEL! (tegnap lerogytam a tévé elé és úgy néztem a kpernyőt, mintha évek óta nem láttam volna....hát, egy-két alkalmat leszámítva áprilisban tévéztem utoljára itt Svédországban) A költözés kapcsán megértettem, elhatároztam néhány dolgot megint. Például igaz, hogy három nap elég a költözéshez, de előtte két-három héttel már ráült a mindennapjaimra a tény hogy megint pakolnom kell és alig volt erőm mást csinálni. És legközelebb - ha egy mód van rá - már a SAJÁT, végleges helyemre szeretnék költözni!!! Így nem is tudom, most kívánjam vagy se: hogy akkor lássam a dobozokat legközelebb, mikor a hátam közepét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.