Rengeteg van belőlük. Szinte minden 10-20 lépésre jut egy. Van közöttük egészen apró gyerekméret, bohó tini, vagy meglett férfikézre illő bőr. Nem lehet nem észrevenni őket, hiszen nem csak a földön, hanem a járdán, a szegélyeken, az út menti bokrokon, a kerítések szélén, korlátokon és faágakon ücsörögnek. Vannak közöttük akik már több napja, néhány hete, hónapja is talán hogy elhagyták a biztonságos zsebmeleget. - másokon még látszik, hogy szinte "most pottyantak".  Olybá tűnik vándorolnak. Ez a kis fehér bojtos például egy egész utcahosszat megtett egy nap alatt! Persze egy kesztyű nem nagy tétel - pláne itt! De mi történik azzal a rengeteg megmaradt egykesztyűvel? És mire várva őrizgetjük őket? Melyikünk hajintotta el önként a pár "megmaradt" felét az utcán, mondván, eredj dolgodra te is? És miért hisszük, hogy a kesztyűk csak párban érnek valamit? És ha egy egészen másmilyen párt szeretnének maguk mellé? Vagy nem is szeretnének egyáltalán? Egy biztos. Ha létezik A Padlás, ahol az elfelejtett mesehősök várnak sorsukra, akkor ez az a hely, ahol a félpár kesztyűk gyűlnek össze, hogy a maguk útját járják.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.