Elsőként köszönöm a hozzáfűzéseiteket! Olyan szívderítő olvasni amit írtok - így kicsit együtt vagyunk! Íme a válaszaim: Én is egyedül reggelizem, de egyelőre nem bánom kicsit sem. Nézegetem a többi ablakot, a mögöttük új napot kezdő emberekkel együtt, vagy csak mélázok az előttem álló napon (esetleg azon gondolkodom, mit aggassak magamra aznap). Szóval szeretem ezeket a reggeleket. Annak ellenére egyedülizem reggel, hogy a lakótársam egy kedves német lány, aki szintén szokott reggelizni - jó fél órával miután én elindultam dolgozni. Mostanra már kiderült azért némi turpisság a nagy szerencsének vélt lakás körül. A tulaj - aki egy belorusz származású, nálam pár évvel fiatalabb kollégám - egy évre elment vidékre a feleségével és a két kis gyerekével, ez idő alatt gondolta kiadja a 3 szobáját. Az egyikbe még ősszel talált egy német lányt, de a téli vizsgaidőszak elején már nem lelt még két diákot a másik két szobába - itt jöttem a képbe én. Mindegyikőnknek jó, hogy most itt lakom, de ez szigorúan átmeneti helyzet. Nagyon rövidtávon! (részleteket majd később) Hogy mi mindent "örököltem"? A német lányt és a német barátját (merthogy most a fiú mindig itt van, mert annyi a hely! - de ide nem költözik, mert ez neki nagyon drága...khm, khm), a beígért macskát szerencsére elvitték, mert a német lány nagyon nem bírta a cicust, a halakat viszont itt hagyták - ők nem csapnak nagy zajt.

És kire kell vigyázni? Hát, a szembe lakó öreg nénire, de nem őrizni kell hanem őrizkedni tőle. Merthogy általában bolondok házában lakik - és időnként hazajön (Februárban lesz esedékes). Az alattunk lakó néni is furcsa kicsit, de ő szelíden hallgattatja a házzal Szécsi Pál és Harangozó Teri svéd megfelelőit. Ha már a zenénél tartunk, a német lány játszik az egyetem  egyik zenekarában (amelyikben nem a zenemű, hanem az együtt vigyorgás a  cél), jó lenne csatlakozni a csoporthoz majd ha kikerül hozzám a hangszerem.

Hogy milyenek a malájnak mondott, thai-nak titulált diákok? Első és legfontosabb ismérvük, hogy indonézek. Még csak futólag találkoztunk. A fiúk emberformájúak, a lányok kendőformájúak - csak a szemük villog ki a kendő alól. Jövő szerdán indul a MENET! Bár mostanra már kicsit izgulok, mert a kollégámmal erre a kurzusra szántuk volna a csütörtököt, meg a pénteket de végül lebetegedett és a kedd délután maradt arra, hogy szerdán elinduljon minden. Hát, ez van. Nem stresszelek, ha ő sem idegeskedik. 

A kávészünetről is kérdeztetek. A kávészünet a nap fő látványossága. Reggelente kap a tanszék egy friss, meleg ropogós cipót a szomszéd pékségből. Ez a kenyér meg a hozzá kínált vaj narancs - vagy/és bogyólekvárral a reggeli kávé kísérője. (A lekvárok megérdemelnek egy külön bejegyzést, erre még visszatérek) Isteni finom! És igen jól lehet úgy beszélgetni, hogy a másikra, a kenyérre, a csorgó lekvárra is figyelni kell. Merthogy ők villával teszik a lekvárt a kenyérre (vagyis a szélén több van, mint a közepén), és a megvajazott megkent szeletet hosszában félbehajtják (csőszerűen ki is nyílik a végén a ropogós héjánál). Ami persze minden harapásnál szakad, folyik, egyszóval macerás.

Jól érzem-e magam? Igen. Jókat mosolygok a világ sokszínűségén. És van valami a levegőben, ami olyanná teszi a napokat, mintha a szaunából jönnék. Valahogy most "belül van a nyugodt meleg" - és ez nagyon szeretni való érzés!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.