A "nyitott ajtók" jegyében! A Tanszéken nem illik becsukni az irodám ajtaját, ha ott vagyok és éppen nem tárgyalok senkivel: merthogy ez azt jelenti "nem vagyok kíváncsi rád". Szóval ma - a nyitott ajtónak hála - megint közmosolyt okoztam. Reggel még úgy volt, hogy délben egy munkaebéd vár rám, és ennek megfelelő öltözetben vártam a delet. Aztán dél előtt kicsivel úgy lett, hogy ma bebútorozhatom az irodám. A titkárnő hatalmas mosollyal mutatott be nekem egy vékony emberkét (munkás overálban! - 1. számú intő jel) aki egy sima bevásárló kosárban spaklit, szerszámos ládát és egyéb maszatos dolgokat (2. számú intő jel) tolt maga előtt. Amikor túl nagy mosollyal jegyezte meg az úr, hogy milyen csinos vagyok - már sejtettem: a mai nap sem lesz kalandmentes. De biztos csak akkor lettem ebben, amikor megkérdezte kedvesen, hogy akkor melyiket választom: a bútorok szétszerelését vagy a falon a lyukak eltüntetését. Merthogy a szobámban tárolták azokat az asztalokat, székeket amit már senki nem használt. Ezeket először szét kellett szerelni (ne feledjük, az IKEA hazájában össznépi sport a szét- és összeszerelés!), lehurcolni a pincébe, és onnan felcipelni ami nekem kell. Mellékes körülmény, hogy az irodám egy titkárság volt sokáig, ezért ementáli jellegűek voltak a falak. Gyors mérlegelés után a szétszerelést választottam. A 20. asztalláb kicsavarozása után már szinte mindenki benézett, adott pár tippet, és volt aki kedélyesen csivogott velem, miközben szoknyában guggolva, hónom alatt asztallábbal erőlködtem egy csavarral. Nem, senki nem akart csatlakozni - ahhoz túl elfoglaltak voltak! (De azért egy nagy segítségem volt - a tanszék másik magyar származású tagja.) A többi fiú csak egy-egy kör hurcolásra volt kapható, és gyorsan eltűntek a színről. A poros bútorlapok közé a pincébe nem is szívesen jöttek le - talán mert alulöltözöttnek gondolták magukat egy farmerben pólóban.  Így volt szerencsém kifejleszeni a hurcolás sajátos, ruhától eltartott változatát - haladóknak ajánlom. Sok elnéző mosolyt kaptam a "nagy dobozok tologatása a folyosón" produkciómra is. És a zsűri különponttal jutalmazta a "helyváltoztatás 3 darab nem guruló görgős székkel a folyosó teljes hosszában" műsorszámot. Viszont a kedélyes overálos emberről kiderült, hogy igen precíz ember.  Minden lyukat kitisztított, kifújkált, benedvesített, papírt tömködött bele (komótos tempóban) és végül faljavító pasztával fedte be. A 40-45 lyuk este 7-ig tartott, úgy dél utántól. De megtudtam, hogy van egy ikerbátyja, hogy az apja kapkodós volt, hogy a második felesége etiópiai volt de tőle is elvált, hogy ilegszívesebben eltörölné a föld felszínéről a kétoldalú ragasztószalagot, hogy fülvédőt használ a kalapáláshoz, hogy igazán örömét leli az olyan munkában aminek látható eredménye van, de nem szeretik a kollégái mert lassúnak tartják. (Hát, este 7 után - miután minden betömött lyukat egyesével megcsodált - már kissé túl precíznek és lassúnak tartottam én is, bevallom őszintén. )

Hazafelé menet azért még mindenki bekukkantott egyet, megnyugtattak hogy a visszhangos szobán lehet segíteni, megdícsérték milyen kevés zajjal rendezkedem, és váltottak pár kedves szót a munkásemberemmel - aki eközben teljes figyelmét a beszélgetőpartnerre fordította (és állt a keze).  Lehet, hogy ez a nyitott ajtósdi inkább azt szolgálja, hogy mindig legyen utánpótlás mókás történetekből? Végülis arra is pont megfelel.

De nézzük a dolog jó oldalát, az irodám  berendezve, lyukak  betömve és minden munkára készen várja a hétfő reggelt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.