Úgy képzelem, amikor először (vagy sokadszorra) megérkezem egy helyre, a hely készít nekem egy kis  meglepetést. Általában valami erős érzést kapok „istenhozott” ajándékként –persze ha nem tartom nyitva a szemem, nem sikerül a meglepődés. Mindenesetre Lund kitett magáért. Úgy adódott, hogy várnom kellett a vasútállomáson, sokadmagammal. Várni nem jó – de a tömeges kuncogás várakozás közben egészen kellemes.  

Nem tudtam, mikor és hogyan fogom Svédország elidegeníthetetlen nemzeti „büszkeségét” eredeti környezetben meghallani. Igen, az ABBA közismert dallamaira gondolok. Nos, a határtól számított 50. percben felhangzott az egyik örökzöld. A várakozók között volt két kislány,  képzeletükkel elámítottak: a lejáró lépcsőkorlátjából a csápoló tömeget a színpadtól elválasztó kordon lett, és egy teljes „Best of ABBA” csokorral lepték meg a képzeletben csápoló tömeggé előlépett várakozó hadat.  Amíg tartott a kezdeti energiájuk, tánccal is igyekeztek a lépcsőn lefelé igyekvőket szórakoztatni a Mamma Mia, Waterloo, Money Money... ritmusára, de aztán elszállt a nagy lendület és lerogyva énekelték változatlan hangerővel de teljes átéléssel, hogy „Lay all your love on me”(= összes szerelmeddel feküdj rám).

A gyerekek csak mosolyt kaptak - semmi mást. Nem kellet viselkedniük, felöltözni rendesen, csendben maradni, rendesen ülniük...jól érezte magát a váró, hála nekik! Ez nagyon szép üdvözlés volt Lund-tól...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.